Animációs dolgaink

Hát most végül is mi az ördög ez az animáció?! Szórakoztató mûfaj gyerekeknek vagy családi mozidélutánra készített termék? Netán a legsûrûbb és legmélyebb gondolatok hordozója? Jó karikaturisták gyülekezõhelye vagy éppen képzõmûvészeké? Írók sugárút menti kis sikátorai? Operatõrõk, dramaturgok perverziója vagy tévelygése? Vágók fárasztó lidércnyomása? ...és még lehetne sorolni a kérdéseket nagy nagy halomba.

A fentiekbõl minden egy kicsit igaz is, meg nem is az animációban. Nem könnyû olyan mûfajt képviselni, különösen a komoly oldalról, amikor a közönség alapreakciója az, hogy ezen nevetni kell, mert így szoktuk meg. Hál' istennek, vagy éppen a képzõmûvészetnek: már vannak bõven olyan kimondottan filozófikus, nagy gondolatokat sürítõ mûvek, stílusok, koncepciók, technikák, sõt iskolák, amik nem éppen a rekeszizmokat szolgálják. Persze mint ilyenek messze nem olyan arányban, mint a kimondottan üzleti célt szolgáló animációs filmek.

A technikák lassan most már összetorlódnak az irányvonalak azonban láthatóan szétválnak. Egészen máshogy áll hozzá az alkotó, ha sorozatfilmet, esetleg "egészestést" készít, mintha a saját agyszüleményét, ideálját, saját technikai ötleteit vonultatja fel. Ez a felvonultatás pedig úgy mûködik, hogy szinte csak a fesztiválok adnak otthont- (a mozik nálunk sajnos már régen nem) - ezeknek az alkotásoknak. Mégis meglepõ különösen a nagy fesztiválokon, hogy milyen sok úgynevezett egyedi mûvészfilmek jelentkeznek, jobbára fiatal alkotók.

És ami még ennél is érdekesebb, hogy igényük van ezzel a mûfajjal, mint fáradságos kifejezési formával dolgozni, nemcsak saját mondandójuk kifejezésére, hanem technikai ötleteik bemutatására. Nagy teret hódít a mûfajban a képzõmûvészet.

Különösen mai sokféle ága, mit bõven ki is aknáznak a kivitelezõk, rendezõk. Igaz sokszor öncélúvá válik a technika és ilyenkor az alkotók magyarázni, magyarázkodni kényszerülnek, vagy a kívülállóktól kapnak belemagyarázást.Elkerülni ezeket a csapdákat , ebben a mûfajban nagyon nehéz, lévén nagyon szubjektív. Igen ám csakhogy filmet készítünk nem képet! Ez közönség elé megy és mégha szûk réteg elé is, azért nem egy hátrány, ha olyan eszközökkel, képzettársításokkal van megoldva, amit esetleg az egész világon megértenek. Örök harc ebben a mûfajban a technika és a gondolat ellentéte ill. egysége. Melyik a fontosabb, a meghatározóbb? A technika ami csodálatos, varázslatos, magával ragadó vagy az ötlet, a sztori? Bizony nehéz választani. Vannak akiket a technika határoz meg és ez lehet éppen anyagi vonatkozású is. Mert ugyebár, ha az illetõ nem tudja a celleket és festéket megvenni, akkor inkább kanyarodik a tárgy, vagy gyurma animációhoz.

Az igazán szép persze az lenne, ha a téma határozná meg a látványkivitelt, de ez nagyon sok komoly problémát vet fel.

Ami nem tehetség, rátermettség, rajztudás, gondolat, fantázia hiánya, hanem inkább anyagi nehézségekbõl tevõdik össze.

A fiatalok vagy éppen amatõr filmesek nem véletlenül készítenek kiugróan érdekes filmeket. Hiszen számukra nincsenek elvi korlátok, különösen nemis oly rég, amikor még szépen munkált a cenzura, öncenzura. (Az amatõrfilmesek már akkor is elég keményen léptek fel filmjeikkel, nem törõdve azzal, hogy ki mit szól hozzá.) Nem kevesen voltak olyanok, akik-akár 20 évre is visszatekintve- a kisfilmes technikát is magas szinten mûvelték.

A mûfaj igényéhez és igényességéhez hozzá tartozik az idõ kérdése. Mivel kocáról kockára kell felvenni a témát ez rengeteg babrálással, sok-sok átgondolással, önelemzéssel, vajúdással jár. Ehhez a szakmához idõ kell, méghozzá az elmélyültebb kategóriából. Akinek nincs az animációra elég ráfordítható ideje az csak összecsapni tud dolgokat...úgy tartom, hogy az elmélyülés az egyben kísérletezés is, nemcsak technikai, hanem gondolati értelemben is. Nálam a homokanimációs technika az ami a legnagyobb elmélyülésre és a legtöbb improvizációra ad lehetõséget. Tetejébe egy boldogító agytorna az utómunkálat is, ahol a vágásnál nem a szokásos módszert alkalmazom. Nem a megvágott filmre készül a zene vagy fordítva, hanem a kép és zene állandóan váltakozva, kiegészítve alakítják egymást. Ez lendületet, frissességet visz az egész filmbe. Koncepciók, gondolatok borulnak fel és születnek újak a forgatáson és a vágás során. Ehhez természetesen sokkal több anyagot kell elkészíteni. Az hogy nem feltétlenül köt a forgatókönyv és az,hogy nem végpoénra kell kihegyezni az egész filmet - és gyakorlatilag azért kivitelezni - ez óriási szabadságot ad a forgatás során. Igen. Itt is döntõ az alkotó idõ mennyisége, amibõl egyenesen következik a mûterembér kérdése. Nem véletlen az, hogy a volt keleteurópai országok sok sikert arattak a fesztiválokon. Túl azon, hogy volt is mirõl feltárni a gondolatainkat, rengeteg mûtermi idejük volt. Természetes, hogy egy profitérdekelt stúdióknak létérdeke, hogy termeljen és ne egy produkció eméssze a technikát és stúdióidõt. Nem nagyon van lehetõsége felszerelést, mûtermet adni egy pár perces produkcióra, de ha még is, az már nagyon nagy dolog manapság.

Ezért fontos, hogy akik mégnincsenek elvekhez, stúdiókhoz, technikákhoz, profittermeléshez kötve, szabadon dolgozzanak a saját kis felszerelésükkel. Akár kevésbé professzionális technikával, de álljanak rá a teljesen szabad alkotási folyamatra, ami késõbb nagyon jó szolgálatot fog tenni. A teljesen szabad, örömteli alkotó folyamatot - amit még amatõrfilmesként (közben fõiskolára járva) volt alkalmam elsajátítani - a mai napig tudom alkalmazni, ami rengeteg segítséget ad a nehezebb idõszakokban is.