A Kosztka Mihály Tivadarból lett Csontvári

"Fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a világ legnagyobb nap út festôje, nagyobb Raffaelnél." írja Csontváry Önéletrajzában. A Nemzeti Galériában kiállított mûveihez nehéz a bejutás, sok ember várakozik, hogy a kétkedésre kikiáltott nagy festô mûveit megnézzék. Félve írom: eszünkbe jut-e a meg nem értett festô, aki képei tükreiben a valóság és a képzelet között úgy jár, mint az elôtûnô-elbújó Nap. Minden kép átveszi az embert a "Zarándoklás a cédrusokhoz" - körbe fogja; az "Almát hámozó öregasszony" -leülteti. Mintha a "A keleti pályaudvar éjjel", "Római híd Mosztárban", "Villanyvilágított fák Jajceban" - Napút-motívumaiba vinné az embert. El kell menni megnézni a "Pozitívum kifejlôdését" -ahogy írja Csontváry Kosztka Tivadar, hogy hazavigye az ember ezeknek a festményeknek, rajzoknak a valóságát, a benne lévô Csontváry-képhez.

Én így kaptam:


Kiállításon

Elmenni a nemzeti Galériában. Megrészegedni a Naptól. Egy pár órára legalább úgy járni a budapesti utcákon, mint Csontváry Libanon, Damaszkusz, Kairó, Jeruzsálem, Taormina sikátoraiban. Ezzel a szemüveggel látni a perspektívát, és a képek gazdagságából kijönni abba a szegénységbe, amibe mintha Te lennél. Az el nem ismert festõ. Aztán hazajönni egy könyvbe utána lapozni a képeknek, hogy "eredetijüket" mindig látni akard majd.

Piros árvizében a Napnak,
Csontváry Kosztka Tivadar
A színekkel a mosodásba eltünt,
Minden halott virágot kitakar.