A találkozás tanítása
/részlet egy elôadás szövegkönyvébôl/

A találkozások elôkészítésével, megélésével és visszaidézésével nekünk itt Magyarországon elég sok bajunk van. A közép-európaiság, -mint "kollektív neurózis", ahogy Arthur Koestler mondta - nem ajándékozott meg bennünket a személyközi kommunikáció laza és pihentetõ változatával. Nem sikerült szert tennünk olyan dialóguskultúrára, amelyben hosszú, idômulató -s ezáltal erônyerést lehetôvé tevô- mondatok foglalkoznak például az idôjárással. Az interakciók sorát jobbára párbajhelyzetként éljük meg, az összetûzésekre való készenlét feszültségét megszoktuk, mint a környezetszennyezés kínjait vagy az ütést váró merevgörcsöt. A képzelt vagy valódi szégyen szorongását igen ritkán oldja föl a képzelt vagy valódi dicsôség öröme, vagy legalább a humor megbocsátó meleghulláma. No, élünk azért, s tulajdonképpen néha élvezzük is ezt a páratlan hercehurcát, amit képesek vagyunk elôállítani.