"-emlékszem a napra
gyerekkorom halvány sugara
bennem bolyong sistereg
mint fényesre köszörült sínpár
a többivel összefogódzva:
távoli pontok célok és sorsok
zörgõ forrása marad számomra
minden vonala más terepbe fonva
nyújtózik gondolatomban
mely átrohan olykor a várakozás
csendjén s képzeletem vele reng...

"nemzõ - s elnyomó - atyáim"
alakjait hordozva törékeny testemben
siettem õs-hím kultuszukat
örökre kiverni fejembõl
még most is gyermek anyám ölében
érhettek csak õk nemtelen férfiakké
töredék emberként vergõdõ tetemekké
földbetaposta mindent tulajdon mértéke
s a külvilág
néha ittak néha lesújtott vad öklük
irtották önmaguk-mását
azután elbújtak anyám reszketõ szerelmében
lemosva vérzõ homlokuk
és sírtak mert nem élnek méltón fajukhoz

anya ki sorsot adsz
kiúttalan magányodnak s reám örökíted
hogy terhemmel betelve végül megragadd
a teremtésben védtelen világodat
gyorsan hamvadó méhed által nyerve
vissza ifjûságodat
emlékszem mikor tagadtam meg hiányodat
s gyakran a rendet is bolondul
amelyben szívem robotol -oh anya-anya-g..

(phaedra)