Felvonásköz
Kristófi Ákos rovata


J.D.Salinger:
Zabhegyezõ
-Gondolatok a miskolci színrevitel kapcsán-

Az okkal lázadó

Az 50-es évek fiataltársadalmának emlékkönyve Salinger Zabhegyezõje. Megdöbbentõ látlelet generációjuk jóléti társadalomba fulladt problémáiról. Az 50-es, 60-as évek nagy vándorpoétái /Jack Kerouack, Alan Ginsberg, Gregory Corso és maga Salinger/ mind ezt az utat járták. Erõs, mélylélektani realizmussal bemutatni az amerikai kamaszok lélekölõ világát. Száguldó Porscékban ülve, Coca-Colával a kézben, vagy süvöltõ twist és rock and roll-t táncolva. Mégsem boldogok, vagy nem tudnak azok lenni. Nem akarnak a felnõttek illúziót vesztett világához tartozni. Új reményeket, álmokat kergetnek. Vezetõket, példaképeket állítanak maguk közül, maguk elé és õket követik. Gondoljunk csak a mítosszá lett James Dean-re, Marlon Brando- ra akik mind a hidegfejû, céltudatos, modern amerikai fiatalok megtestesítõi voltak, vagy akár Elvis Presley-re. Ebben a szeretet nélküli világban áll egyedül töprengéseivel, útkeresésével a 16 éves Holden Caulfield. J.D Salinger könyvének motívumai alapján Békés Pál rendezõ vitte színpadra Miskolcon, ezt a majdnem monodrámát. Dramatizált párbeszédeken keresztül lehetünk fültanúi Holden tévelygéseinek, azok színhelyeinek. A Pencey ahonnan kicsapták, tanárának Mr. Antolininek a lakása, egy vonatfülke, egy new york-i szállodaszoba züllött élete, színházi büfé, múzeum, a futballtribün zajos lelátója. Aztán azok a fura figurák akikkel Holden vándorlásai során találkozik. Fogódzókat keres amikbe kapaszkodhat, barátokat akiknek elmondhatja /vagy csak egy süket telefonnak/ mi szeretne lenni: gyermekfelügyelõ egy hatalmas mezõn, ahol szél ringatja a zabtengert és õ minden kisgyermeknek megfoghatja a kezét nehogy szakadékba zuhanjanak. A kívülrõl kopottas, de ötletes díszlet is ezt az útkeresést szimbolizálja, a tükörszoba, az elvarázsolt kastély labirintusai, a lélek útvesztõi. A gyorsan változó helyszínek mintha egy filmet pergetnének le elõttünk. Holden /Lerch Tamás/ kishúgának Phoebének /Szabados Vanda/ meséli el visszaemlékezéseiben kalandjait. Úgy érzem a regény alapján mégsem sikerült teljesen visszaadni /kivéve zenében/ azt a lüktetõ, izgalmas világot, azt nyelvezetet és vonzó vagányságot. Holden Caulfield egy Salinger által kitalált, fiatalok példaképe, az okkal lázadó. Szemben az õt körülvevõ világgal, mint a többi 16 éves. Követendõnek kellene tartani, hogy aki elolvassa a könyvet vagy megnézi a darabot netán azt mondhassa: Igen, ez az a fickó, én is ilyen akarok lenni, klassz bõrkabátot hordani, és mindenre magabiztosan rávágni: " hervasztó meg minden ". De ez a Holden valahogy nem ilyen. Egy vékony, inkább riadt és félénk, lányokkal tartózkodó, verseket mormoló széplelkû fiú, aki többször van zavarban, és nem vágja ki magát semmiféle helyzetbõl. Naív gyermek, akit könnyen elnyelhetne New York útvesztõje, ha nem karolnák fel. Egy csendes szájhõs, aki valószínûleg nem kérdezi meg azt sem, hogy a Central Parkban befagy-e tó, a kacsák tudnak-e úszni, s ha nem tudnak akkor megfulladnak-e? Salinger fûszerei nélkül Holden csak egy a sok közül. Mi veszett el? A lényeg?