Úgy hozta a sors, hogy egy magániskola vezetõjének, a kollégái felé tartandó évnyitó eligazításnak írásos anyaga került hozzánk. Nevelésfilozófiai alapképzés -mondhatni-, szerintem pedig az ÚT, a pedagógus útja a GYERMEKHEZ.

Szövetkeztünk arra, hogy a velünk kapcsolatba kerülõ gyerekeknek segítünk boldog emberré válni. Az élet gyönyörû, csodákkal teli, de a felnõttek gondosan rejtegetik elõlünk. Nekünk ki kell nyitnunk mindent, ami örömet és kielégülést jelent számukra. Szolgáljuk õket és megalázkodunk a tisztaság, a szûz logika és az eredendõ emberi érték elõtt. Feltárjuk számukra a csodákat a megtapasztalás lehetõsége, a gondolat tisztelete és az alkotás által. Munkánk az ésszerûség szigorú keretei és az érzelmek forgatagában folyik. A gyerek érzelme nem terelhetõ mederbe anélkül, hogy ne károsítanánk. A miket körülvevõ forgatagot ezért nem gátak közé szorítva, hanem teret engedve neki hagyjuk tombolni. Ugyanakkor nem szégyenkezhetünk saját érzelmeink miatt sem. Visszajelzéseink õszintesége elemi kívánalom. A racionalitás és az emóciók mezején egyaránt hitelessé kell válnunk. Az elõbbin tudásunk által, az utóbbin játszma -és pózmentes viselkedésünkkel. A boldogság nem állapot, hanem egy út eredménye. Ezen az úton azonban nincs jogunk vezetni bárkit. Mehetünk egymás mellett egy ideig akár kézenfogva, akár követve a másikat, de az út mindenkinek a sajátja. Azon senkit nem akadályozhatunk. Kis barátaink útkeresése szent tevékenység, senki nem veheti le a vállukról ezt a gondot. Mi elindulunk és találkozunk velük ezen az úton, de felnõtt gõggel sohasem éreztethetjük velük a megérkezés bizonyosságát. Tehát, kellõ alázattal és szoros értelemben vett túláradó szeretettel hozzáfoghatunk az iskolai életünk megalkotásához. Alkotó tevékenység, szeretet, siker, öröm, ritmus, mely nyugalmat ad és felpezsdít egyben, tolerancia, mosoly, a könyv illata, magabiztos tekintetek és még számos kincset kell szétosztanunk -mert szükségük van rá!