Boldog Dávid
Várakozás

Az életem csak múlik.
Közben szétestem darabjaimra,
mint a kisfiú karácsonyi játéka.

Az élet, mint lehetõség, a Semmi része.
Láthatatlan vagyok.
Vasrácsos ágyamban fekve az
Itéletet várom, hogy
láthatóvá legyek.

Az idõ, mint infuzió csöpög.
Szemek a csupasz falakon.
Nézik ahogy szétdobált testtel
Kúszom, élet és halál között.

Anyám fáradt arca
üveglelkemet látja.
Biztat s visszatart.

Lelkem kissé megzavar,
Nem tudok sírni.

Erõsen kapaszkodom az ágyrácsba...
várva
az igazi megtalálásra.
És az idõ tovább csöpög.


Végtelen keresés

Rohanok. Lépteim dobogása
kettétöri a természet csendjét.
Kétségbeesett hangon faggatom
a világ megannyi életelemeit:

Hüs pataknak széles habja: Felelj Nekem.
Oltotta-e szomját harmat szájú kedvesem?
Vagy csak egy zerge ivott belõled?

Szép erdei gyöngyvirág: Felelj Nekem.
Megfosztott-e életedtõl hamvas kezû kedvesem?
Vagy csak egy õzike legelt le?

Fürge röptû kis madár: Felelj Nekem.
Látod-e valahol sudár alakú kedvesem?
Vagy csak ...
...nem baj, ha nem látod.
Megállok és a semmibe kiáltok:
"FELADOM A KERESÉST!"
Nem felel senki sem. Leülök a földre,
megpihenek.
Ha szeret, majd Õ megkeres.
Ha nem szeret, felállok és hazamegyek.
CSAK MIKOR!