Apológia egy új látomásért

Jelenlegi kultúránk nem tudja feloldani a szórakoztató és mûvészi alkotások értelmetlen párharcát. Olyan gyorsan kapott, vázlatos kultúrában élünk, amely alacsony szintû elvárásokkal ábrázolja a félelmet. Globális kontexusából kiszakítva, motiválatlanul, analizáló szándék nélkül, a halálûzés szinonimájaként. Az ilyen alkotásokból hiányzik az elmélyült társadalmi anatómia.
A video új esztétikai minõségében alkalmassá válik e feladat betöltésére: felszabadítja a félelmet, elmossa a határokat mûnemek és mûfajok, az igazi mûvészet és a funkcionális szórakoztatás között. Új formáival (nagyjátékfilm, kisfilm hosszúságú video art, videoclip, reklám-demo, scratch, különösen a sci-fi, horror, mitikus és misztikus filmek), meseszerûségükkel oldja és kompenzálja a modern ember szorongásait. Az õsjó és õsgonosz küzdelme harmonikus világot teremt, a dinamizmus és õszinte tisztaság egyensúlyát. Vannak e filmeknek azonban olyan formái, amelyek veszélyes fantomként uralják a kitárulkozó, védtelen tudatot: modern pótcselekvések mindent érzékelhetõvé tehetõ elektronikus-komputeres-akkusztikus effektusaikkal, szélsõségesen végletes emócióikkal.
Nem igény, a brutalitással "ízesített" értéktelenség, hanem kényszer. Morális, esztétikai, világszemléleti kényszer. A világ tanításában alapvetõ kérdésekre nem tud? nem akar? lényegi, a kornak megfelelõ választ adni! A kultúra fogyasztására idõ kell, az elmélyülés ideje! Az igénytelenséget rutinszerûségével a társadalomtól beszondázott iskola termeli újra. A világ egyoldalúan csak a tudományok pozitivistává merevített szemszögébõl értelmezhetõ, a titkok megfejthetõk, meghal a megrendülés alázata. Az ilyen tudomány nem akar rést nyitni a transzcendenciára, pedig az ember alapvetõen kettõs természetû: racionális és transzcendens lény.
Iskoláinkban a tanárok magatartásbeli-szellemi-testi mintaadó képtelensége uralkodik: szinte azonnali befogadói a kultúra zagyvalékainak s téveszméinek, s kevés az igazi szûrõ, teoretikus rendszerekben gondolkodó személyiség.
A gyerekek a szorítások spanyolcsizmáiban amúgy sem érzik-értik, mi az értékes, mi az értéktelen, hisz a társadalmi klímában, ahol élnek, sem kapnak valós mértéket. Amit kötelezõvé tesznek számukra, a kultúra fogyasztásában, azt a félelem mechanizmusa mûködteti.
A szülõk sem tudnak ebben mélyebb segítséget adni, hisz õk is fogyasztók, (még pedig mohóbbak!), s kevésbé értelmezõk. Vizuális mûveletlenségük egyenes következménye a fantázianélküliség s az elõregyártott eszmei-morális, esztétikai panelekben való gondolkodás. Alacsony vizuális-esztétikai kultúránk csak nehezíti az elõítéletmentes oktatást. A családok anyagi-kulturális esélykülönbségei pedig csak szélesítik azt a hasadékot, amelynek eredménye egy sznobista versengés a fogyasztói javak képmutató birtoklásáért.
Az iskolákban legfõbb célunk az oktatási egyenlõtlenségek kiküszöbölése, a kultúra demokratizálása lehet. A szórakoztató rejtett fogyasztói szemlélet hosszú idõ elteltével tönkreteheti minden törekvésünket, ha ellene csak a tanterv-tanmenet formális keretein belül teszünk, s nem adjuk át a gyerekeknek az önállóság "parányi kis szigeteit": a szemiotikai- esztétikai eszközökkel vezérelt szüntelen varázs igényét.
Az intézményes tanítás és közmûvelõdés minden szintjén el kell érni egy viszonylag egységes szemiotikai-esztétikai szemlélet kiformálódását: a hagyományos és új esztétikai fogalmak beépítését közgondolkodásunkba.
Növelni kell az iskolák bérelési-használati esélyeit, biztosítani a filmklub szakos vagy laikus vezetõjének rendszeres továbbképzését, pályázatokon való részvételét! Minden iskola rendelkezzen egy videorekorderrel és egy modern kézikamerával! A tanároknak szabad kezet kell adni, - fõként a középiskolák I. évében - az alapfogalommal és szakterminológiai rendszer feldolgozására, a tantervbe való következetesebb és kötetlenebb beépítésére, óraszám-kedvezményre, fakultációs stúdiumok indíttatására, ankétok rendezésére, film- TV- és szinkron stúdiók látogatására, szakkönyvtár létrehozására, olcsóbb színházi elõadásokra és közös iskolai filmvetítésekre.
A magunk által gondozott, vezetett film- és videoklubjainkban, pionírjai legyünk a sokszínû megközelítésnek: filmiskolák, rendezõi, operatõri, színészi, díszlettervezõi életmûvek, filmmûfajok, filmstílusok, történelem a filmvásznon; magyar- és egyetemes filmmûvészet; filmpoétika és filmtörténet; film és irodalom; film és mûvészetek; a "kemény" filmek /horror, sci-fi, katasztrófa, gengszter/ és a valóságfeltáró mûvészfilmek kapcsolata stb.
A mûvészi-alkotói jelrendszer csak értõ s értelmezõ befogadók dekódolásában születhet meg.