Boldog Dávid
JEL

Elhullnak levelei az õszi fáknak.
Elmúlnak napjai életemnek.
Rájöttem. Félek az elmúlástól.

Azt akarom, hogy érintésem nyoma
rajtad maradjon.
A magányosság parazsával az elmúlás
jelét égetem Rád.
Te hûvös és álmosító pillantást
vetsz rám, de tûröd a fájdalmat.
Boldog vagy.

SARKUNKBAN TÛZ-LÁNG-HÁBORÚ,
de a jel nem halványul.
Ismét eljön a fény, egy új nemzet.
A JEL a régi.

Engem a semmibe sodort a vész, de te
teljesítetted amire születtél:
"HALÁLOMIG ÕRZÖM!"
s így a mennybe kerülsz, mert legalább
TE, nem vétkeztél.