Végeredményben szeretek élni

Szeretem a csendet, a madarakat, Vivaldit és Hobót meg a vodkát naranccsal.
Szeretem Steinbecket meg Móriczot. Meg a többi jó írót, függetlenül attól, ki mikor, mit mondott róluk. Nem mintha engem nem befolyásolna az emberek véleménye, de ha mindig másra hallgatnék...
Néha kiülök a kertbe, és elszívok egy-egy jó pipát.
Már csak a rövid szárú angol pipa van meg,a többi eltûnt a költözködések alkalmával, s míg komótosan rágyújtok, lassan végezve az egész mozdulatsort a szétszedéstõl a tisztításon át a tömésig, próbálok nem gondolni semmire, egészen átadva magam a kis szerkezetnek.
A pipázgatás jó ok a padon üldögélésre a tavaszi napfényben, s megpróbálni a természet közelébe férkõzni egy almafa alól.
Van úgy, hogy Vivaldi mester furcsa, fájdalmas, szelíd-vad zenéjével belemuzsikál ebbe az idillbe.
Igazi virtuóz az öreg, nagyon tisztelem õt, s amit csinált az valahol annyira nagyszerû, hogy nem is értem.
Olyan, mintha egy év vágtatna el az ember elõtt, ahogy egy fa nõ ki a vörösesbarna földbõl, aztán fehér virágjait szél tépi le és szórja szét a földeken, majd levelei árnyékában érett gyümölcsök hullanak puhán a rögökre, mindez egy órában, Orwóra fényképezve.
Egy méhecske száll el elõttem, gondosan kikerülve a pipa finom, puha füstjét.

"Ez az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörû!" B.Hrabal