Disznóölés a tanyán

Az apai nagyapámék családszeretõk vótak. Nem úgy, hogy agyonajnározták vóna akármelyket is, de összetartották a famíliát. Húsvétkor, pünkösdkor, karácsonykor mindég összeszödték a népet. Húsvétkor az embörök kimöntek möglocsolni az Édöst, mert a gyerökei úgy hítták nagyanyámat. Pünkösdkor mönt apraja-nagyja. Ilyenkor röggel elindult a nép ki biciklin, ki kocsin, kinek milyen jármûve vót. Röggel möntünk, este gyüttünk. Iyenkor mindég pulykát vágott nagyanyám, jobban mondva a lányok mög a mönyecskék. A nagyünnep karácsony táján vót, mert akkor löttek a disznók vágva. Ilyenkor kihozták dédanyámat is, mög kigyütt a nagyanyám húga is az urával égyütt. Ez az eset több mint negyvenöt éve történt. Én délután biciklivel kimöntem a tanyára. Befogtam a lovat, visszagyüttem a városra, összeszödtem a fiatalságot az unokatestvéröket, udvarlókat, mönnyasszonyjelöltöket, oszt kivittem ûket. A szobába bevittünk égy csomó szalmát oszt mögvót a fekhely. Ezt másnap nagyanyám befûtötte a kemöncébe. Az embörök, asszonyok mög korán röggel gyüttek ki. A pálinkaivás után fülire-farkára, oszt gyüttek a hízók kifele az olbul, mikor mekkorára sikerödtek. Az égyik sógorom nagyon értötte ûket leszúrni. Nem sokáig hörögtek. A vért mögsütötték oszt avvót a röggeli. Mire szalmával megpörzsöltünk, akkorra a vér is mögsült, csak önni köllött. Mikor föl löttek szödve, mög lehordva, akkorra a boroshordót is csapraütötte nagyapám. Iszogattunk, de csak móggyával. Halatt a munka, mer mindönki tutta a sorját. Délbe csak hánytunk az orrunk alá égy pár falatot, hogy halaggyunk. Estére kelvén mögfõtt az igazi jó disznópaprikás. Ekkorra mán jól is esött. Vacsora után mönt a borozás mög a danolás. Mindönki szeretött danolni. Az öreg sógort hamar lécsapta a bor. Valahogy kikevergödzött az istállóba, oszt befeküdt a tehén elé a jászolba. Mikor kialutta magát, avval gyütt be, hogy a tehén pofán nyalta a ráspolyás nyelvivel. Mindönki nagyon nevette. Éccör mindön jónak vége szakad, így lött ez most is. A hosszúra nyútott éccaka után mindönk másnaposan ébredt. Vót, akinek dógozni köllött mönni. Ez elõtte való nap kicsin gyütt ki velünk, fiatalokkal. Neki idõre köllött mönni, így elkérte a biciklimet. Elõször úgy vót, hogy én hajtom haza a lovat, de akkor a ményasszonyomnak gyalog köllött vóna hazagyünni. Ebbe nem möntem bele. Vót is ebbül égy kis összezörrenés az égyik nyakas rokonnal. Az lött belölle, hogy nagyapám hozta haza a csalággyát, mint fijatalok négyen elindultunk gyalog haza tizennégy km-rül. Nagyon nem vótunk mögijedve, mert nagyanyám adott útra égy üveg bort. Szöröncsénk is lött, mert nem sokat gyalogoltunk, mikor utolért bennünket égy lovaskocsi, oszt fölvött minnyájonkat. Mingyár mögkínáltam a borbul, amit igön szívesen vött, oszt hazahozott bennünket a városra. Akkora mög is ittuk a bort. Az üvegöt mög - ez mán úgy sé köll - behajítottam égy sáros uccába, de olyan szöröncsétlenül, hogy égy téglára esött, izzé-porrá tört. Nagyanyám kicsi híjján mögvert érte. Még évek múlva is emlögette.