Elsõ csend élményem úgy három éves korom környéken történt. Mami porszívózott s közben testvéremmel az ágyon ülve zümmögtük a gép hangját. Mély, telt hang volt. Amikor a hang megszûnt, akkor hallottam a csendet... szinte süvített.
Vagy nagyapám, aki az erkélyen turkálás közben egy hatalmas tengeri csigaházat adott a kezembe. Súgócsiga! Hallgasd csak meg! - mondta.
És tényleg! Monoton egyhangúság. Ez lehet a csend! A csendet nem csak hallani, érezni kell. A mikor a belsõmet hallom vagy este a párnámra dõlve a szívverésemet, akkor érzem a csöndet. A csönd menekvés. A távolsági buszon olvasok, megszoktam, szeretem a busz hangját, segít magamba találni. Felerõsödnek belsõ hangjaim, zenét és hangtalan mély gondolatokat találok magamnak.