A csend hiány. A szó hiánya, a zaj hiánya, a cselekvés hiánya. A csend erõt adó hiány, a magamra utaltság ösztönzõ ereje. Más a belsõ béke csendje, s más a természet zajgó, zsongó csendje. Más a feszültség csendje, s az alkotó munka csendje. A csend néha harsog, néha süket és süketté tesz. A csendben megszólalnak a belsõ hangok, s a fogékony fül számára zenévé olvadnak össze. Éjszaka csendje, hajnal hallgatása, örökös némaságra ítéltek kétségbeesett próbálkozása. Beteg emberek lázas csendje, forró szerelmesek piros csendje. Csönd. Némaság. Üresség. Halál. Világegyetem. Elszakadt magnószalagok hirtelen csendje. Elválások döbbent némasága. Áramszünet miatt félbeszakadt hangok hangtalansága. Kimondatlan szavak bennemrekedtsége. Vihar elõtti szélcsend. Félelem remegõ csendje. Hóesés békés csendessége. Csendes éj. Illatos szerzõk csendes selyme. Pillangók néma röpte. Álmodozások bársony csendje. Az egymásra találás ünnepélyes hallgatása. A csend jó. A csend béke. A csend nyugalom. A csend minden.

Szabolcsi Erzsébet
KÖNNYCSEPPEK AZ ELMÚLÁSÉRT

Sárgászöld színek, összeolvadó tarkaság,
aranyra érett levelek, kopárodó õszi ág.
Ködön áttûnõ halvány fények,
ködös virágok illata,
habos felhõk, száradó pázsitok,
barna csend, s madarak halk dala.
Áll az idõ, állok az idõben én.
Csend van, csak a szellõ susog.
Felhõt növeszt fölém a csend,
s aprószemû esõ csurog.