Egy elme zarándokútjai
Lanstadler Csaba rovata


A lét ünnepélyébõl

Amiként a Nem-Lét, vagy a megnemnyilvánult, magában foglalja a Létet, vagy a megnyilvánulás elvét, a csend hasonlóképpen magában foglalja a beszéd princípiumát; más szóval, ahogy az Egység (a Lét) azonos a megnyilvánult metafizikai Zéróval (a Nem-Léttel) ugyan-úgy a beszéd sem más, mint a kifejezett csend; de megfordítva, a metafizikai Zéró, mialatt csak megnemnyilvánult Egység, ugyanakkor sokkal több is, sõt végtelenül több, hozzá hasonlóan a csend, amely egy aspektusban megfelel az éppen körülírtaknak, nem egyszerûen a ki nem fejezett beszéd, mert ezen kívül érvényben kell azt is hagynia, ami kifejezethetetlen, vagyis megnyilvánulást, sõt határozott megnyilvánulást mond.


Isteni foglalatban:

Üresség:

Néha nagyon sok, zajos látogató érkezett a kolostorba, s így a csendnek befellegzett. Ez a tanítványokat igencsak dühítette, de nem a Mestert; Õ a zajban is ugyanolyan elégedettnek látszott, mint a csendben. Tiltakozó tanítványainak pedig egy nap ezt mondta:
- Nem a hang hiánya, hanem énünk hiánya a csend.


A lélek albumából:

Csöndre vágyakozunk, de mi az igazi csöndbe lenni, milyen tartalommal bír. Nincs csend körülöttem, mégis én most csöndben érzem magam. Egy nagy lélegzetvétel, egy hatalmas sóhaj, ami tartja, adja ezt. Felszakad benne minden, pattanak a fák gyökerei, itt már nem kell megérteni semmit, élni kell. Összerakosgatom az egyet, ami sok-sok darabra hullott. Termékenyülök. Nem tudom mi van velem. Iszonyú tolongás, mintha mindenki egyszerre akarná megmutatni ezeréves arcát. Micsoda kegyelem, hogy én ezt láthatom.
Ez nem jó vagy rossz, ez az ember végtisztessége az emberben lévõ Isten; nem minõsíthetõ. Állandó, folyamatos, áldott állapot, amiben Isten hívását teljesítem, amiben elérhetem a másik ember arcát.
A csend: Isten áramlása az emberben.
A csend: beszéd, mozgás és munka; A világ felvétele ez ad igazi nyüzsgõ nyugalmat.


A látásban és a bölcsesség gyökereiben:

A csönd a szó negatívja. Az Ûr eredeti felvétele a semmirõl. A szavakkal elõhívod-e sugárzást (a csendet) ami az Õsi tudás benned lévõ képével beszél.

A lét betört dobhártyája, amin befolyik a semmi. Az Ûr zúgása. A fény vatta vászna. Bezúzott idõ beszélõ úttá. A csönd csillagok visszhangja gömbvillám térben. A Világegyetem szüzessége. A tudat: mértékegysége. A csönd a messziségbe nézõ Isten háta. Sirató asszonyok arany gyertya lángjainak foglalata. A pillanatok záródása a predestinált-térben. A hajnal kulcslyukán át a felkelõ tudat szemérme. Transzcendentális ragyogás, melyben a szavak színeik értelmét nyerik. A tengerben a hullám néma dobbanása. Az úton a végtelen lábnyoma? A túlvilág fülsiketítõ kiabálása az áttört életen. Magpihenés. Tenyeredben a ráncok: agyhullámai. A gondolat röntgenfelvétele az idõrõl. A csönd: beismert halál. A metafizikai anyag formátlanságának - zenei formája.

Mi a csend, kérdezte a Mestert a Gyermek
- a Mester a messzibe mutatott
- a Gyermek megértette a csend itt van, hallgatásunk ott.

Mi a csend, kérdezte megint a Mestert a Gyermek
- a Mester ismét a messzibe mutatott
- a Gyermek megértette, nincs is csend, csak hallgatott titok.

A csend: a mélység üres visszhangdobbanása. A színtelenség ultraáramlata. A csönd: fizikai megnyilvánulás: fehér erõben. Mindenki megismert végtelen arcod. Szíved gyümölcsének láthatatlan beszédû udvarlás. Pajkos géniuszok hátára a tejút- ostora. Krisztus szögeire a kalapács ütések. Szétesett képzeleted: összerakott gondolatai. A csönd: harmatvíz az élet zajától síró-gyermeknek.
Koponyám tetejének leugrása agyamig. Halántékod hidraulikájában megfigyelésem atompillanat lakata. A csönd: a levegõ üvege. A csönd a ló szívének karcolása, a csillag üvegben. A csönd fájdalommal fertõzött béke.

A csönd: a hangok karmestere.
A csönd cselekvése a hallgatás
A csönd a legszebb papír a gondolatok írnak rá.
A csönd a szavak: Anyaméhe "ajkaid" piros bejáratánál állok.
A csönd néha annyira közel merészkedik, hogy elkapom egy szóval.
A csönd: szünet. Szüntelen. Szünet.
A csönd öntözi a szavak gyökerét.
A csönd: fénybe zárt vulkán.
Olyan csönd van: hogy hallom, ahogy a gondolat megigazítja agyam fészkét. A csönd már annyira megszokássá vált, hogy észre sem vesszük a szavakat.
A csönd mágiájából: a láthatatlan - mindenhol látható fény.
A csönd erjed mint a bor, hogy halottaid után 5; 10 évvel szavaiddal érezd zamatukat.
A csönd erõsebb a szónál, mert hanggá feszíti.
Az ember egy szóval: a mögötte lévõ egész csendet ki akarja fejezni, nem könnyû.
A csönd: talán Jézus fehér harangja.

A mondatban:

A csönd megtanít hallani.

    Králl Attila

A versben:

Borisz Paszternak
CSÖND

Az erdõt átsüti a nap,
nyalábjain porszemcse futkos.
"Onnan - súgják fojtott szavak-
szarvas jár ki az általúthoz."

Csönd az erdõben, hallgatás,
mintha a létezést e völgyben
nem a napfény - valami más
varázs-ok tartaná erõben.

S valóban egyszer csak közel
a bozótban ott áll a szarvas.
Fa mind merevgörcsben figyel,
A csönd ím ettõl oly hatalmas.

Cserjék fiatal sarjait
a szarvas hersegve harapja.
Hátával ágakat taszít,
himbál a lomb ágvégi makkja.

Nézi, hogy némul a szava
- a tisztást alul körülállván -,
kamillavirág, csormolya,
tatárlevél, orbáncfû, páfrány.

A rengetegben a fura
esetrõl bent a meredeknél
hol csengõn, hol halkan csak a
szakadék csermelye csevegdél.

Ahogy az irtásra kivág
a hasadékból a patakzaj,
valamit elmondani vágy
már majdnem emberi szavakkal.