Maszkok

Átváltozás. Amint öngyilkos lábnyomainkkal szembesülve elmos a tenger jósága.
Így hullnak darabokra értelmetlen létünknek fájdalmasan, boldogan viselt maszkjai. Így hullunk darabokra a Sötét Idõ megnyíló kapui elõtt.
A maszk a Halál lenyomata, a Halál elõtti idõbõl. Maga az Élet, a Halál elõl való rejtekezés, sodródás az örök kívül levésben az utolsó, végsõ álarc felöltése elõl.
Túlélés a teljesség reménye nélkül; siratófal teljesség és hétköznapiság között.
A társadalmi szelekció mimikrije: az örök akarat lelkesült maszkabálja.
A lehetetlen protekciója.
Védelem a végzetes azonosulásban. Életünkbõl, mint a teljesség képébõl való kilépés.
A személytelen, amint testiség-érzékiség maszkjába bújunk, az individuális Halál elõl. A halál külsõvé tevése, a személyiség elvesztésének fájdalmas szabadsága. Test és tudat kettészakadása óta a "tudatában bebábozódott" modern személyiség számára a test külsõ és idegen hatalom: ezért ölthet végtelen testmaszkot magára, hogy önmaga legbelsõ lényegét veszítse el, a valaha megtalálás reménye nélkül.
A maszk látszat és lényeg kettéválása: mozdulata póz lét és nemlét Rubiconján, fejlõdésnek mint az igazság folyamatának védekezõ felfüggesztése.
Egyszerre lenni én és õ: elrejtõzni s egyszersmind kitárulkozni a választott és ránk osztott szerepekben. Felnõttségünkben ránk osztott hamisság, gyermekségünkkel azonos játékosság. Önmagunkból való eltávozás, a korlát nélküli térbe és idõbe való istenesítõ repülés: lehetsz bárki (Psyche, Orlando), találkozhatsz a végtelennel a színeváltozások orgiájában.
Átváltozás. Amint öngyilkos lábnyomainkkal szembesülve elmos a tenger jósága.