- figyelj...!
- ....ühüm...
- figyelj csak!
- .....jó...
- FIGYELJ MÁR RÁM!

Alig négy éves vörös loboncos áll elõttem pocakját kidugva. Rengeteg gyerek közül mért épp Õ szúrt ki magának?
- Hallgatlak, ne haragudj!
És már mondja is. Csak beszél és beszél. Se vége, se hossza. Alig vesz levegõt és még mindig mondja. Belenézek az arcába, elveszek a tekintetében. Meleg szemeiben látom szülei fájdalmát, a csalódást és a dacot, amit jöttével érezhettek. Hirtelen elhallgat;
- Csak ezt akartam mondani.
Elvonul tõlem odébb, valami mackófélét simogat. Nézem a kis fejet. Micsoda titok tudója lehet. Milyen világban él és mért éppen "csak ezt" mondta el belõle. Megtanultuk elfordítani a fejünket, vagy csak a szemünk sarkából fürkészni a furcsa, beteg embereket. Kíváncsiságunk a felszínen kap csak képeket és valljuk be, nem teszünk meg mindent amit tehetnénk.
A leejtett játékot visszaadó kisgyereket, kézen fogva vonszolja odébb valaki...."mit lehet tudni?!".... És láss csodát végigsírja a tévé elõtt az Esõ embert.
Raymond az öntörvényû, akinek a sportalsó, a könyvek és rögbijátékosok képeinek gyûjteménye az élete és naná, hogy megnézi a tévéshowt és tápiókapudingot kér - mert kedden mindig az van. Fogpiszkálót és kártyát számol ránézésre és megtanulja a telefonkönyvet.
Hogyis van ez? Az autizmust itt ismerhettük meg, mégsem tudunk semmit az autistákról az "annyiramásfélék" "kasztnilétérõl". Mit éreznek, mit szeretnének, mért nem kommunikálnak velünk? Birger Sellin A lélek börtöne címû könyve rám szakadt. Az autizmusról kerestem ..valamit. A szokásos orvosi és pszichiátriai magyarázatok helyett egy autista írásait találtam benne. Engedett belelátni egy eddig elképzelhetetlenül távoli világba. Soha még nem jöttek üzenetek, hiszen az autisták számára veszélyesen érthetetlen, feldolgozhatatlan világunk úgy zúg el mellettük mint egy gyorsvonat. Érthetetlen dadogásaikba, sztereotip mozgásaikba elveszítik, elkábítják magukat, félnek a beszédtõl, az ismeretlen dolgoktól. A meggörnyedt és riasztó külsõ nemegyszer különleges intelligenciát takar - olvasom a könyvben. Mért nem tudunk mi errõl? Hány fiók õriz még olyan verseket, amelyeket olvasnunk kellene?! Birger Sellin, kötete elejére szánt versét szeretném megmutatni bízva abban, hogy a 19 éves autista fiú személyes vallomásaira, mindennapjainak történéseire is kíváncsivá tettelek.


most dalt írok a beszéd örömérõl
egy dalt a néma autistáknak hogy énekeljenek az intézetekben
és a bolondokházában
szögek a villaágban a hangszerek
a pokol mélyérõl éneklem ezt a dalt és szólítom a világ
minden némáját
nyilvánítsátok saját dalotoknak ezt az éneket
olvasszátok fel a jégfalakat
és védekezzetek a kitaszítottság ellen
mi leszünk a némák új nemzedéke
új dalokat éneklõ sereg
ilyen dalt sose hallottak még a beszélõk
a költõk között egyetlen némát se találtam
legyünk hát mi az elsõk
és mindenki meghallja énekünk
én a néma nõvéreimnek
és néma fivéreimnek
írom a verseket
de halljátok meg mindnyájan és adjatok helyet ahol
mi is
köztetek lakhatunk
a társadalom életében