Tóth Katalin
Egy gyermekkor emlékére

Rútul elhagyott, gazos udvaron
Árválkodik régi óvodám
Tetõ nélküli kopott romja.

Az egykor széles udvar,
Magas épület, tágas helyiségek
Hatalmasságukat vesztve;
Hisz óriás méretük felére törpült.

Eltûnõdöm három év tündérmeséin.
S míg botorkálok a félig levert falak között,
Testemet borzongás járja át,
És szívembe költözik valami mély szomorúság,
Amikor szemem néhány ott felejtett játékra téved.
Koszosan, árván hevernek szanaszét
A törmelék között.

Gyermek zsivajt hallok,
És aprócska lábacskák dobogását,
Gondtalan, göndör kacagást,
Vezényszavakat és egyszerre skandált mondókákat.

Egymás sarkát taposva tódulnak gondolataim.
Hûvös szél kavar végig a néma falak között.