Könyvesboltban találtam rá Jatzkó Béla Szerelem címû kötetére. Nem ismerjük õt, s így engedélye nélkül kerülnek közlésre versei.

Szúnyog

Éjjel felkeltél szúnyogra vadászni:
megcsípett minket, füledbe zümmögött;
a bútorok közt és a függöny mögött
nem voltál rest félórát hajkurászni

egy törülközõvel, nyújtózva-fújva
verdesni és csapkodni jobbra-balra,
míg végül oda nem kented a falra,
s mellémbújtál és már aludtál újra.

Én, mielõtt eloltottam a villanyt,
magam elé meredtem s belémvillant:
mert nem várhatunk a sorstól gyereket,
csak ez a rovar, ez a vérszívó volt,
csak ez a szétmázolt, kis pirosló folt,
amiben a vérünk összekeveredett.

Sóhajtás

Néha, legközepén az éjnek
a bútorok megreccsennek:
nekifeszülnek a csendnek
a fák azt sóhajtják, hogy élnek;

háncsuk-tépte és gyalukéssel
meggyötört, simára sebzett
testükbõl egy-egy lélegzet
tör fel, panaszos, halk nyögéssel.

Mikor kidõltem, vagy kivágnak,
bugyraiból az alvilágnak
ha olykor-olykor visszajárnék,
nem kísértet lennék, vagy árnyék,
csak egy sóhajtás, reccsenésnyi:
szeretnék élni, - veled élni.