Sárosdi Kristóf
Az összerezzentõ távoli gondolat
– In memoriam T. S. K. -

Hívó szó - ha nem is hallod -,
a távolban összerezzent,
a szél hûvös borzongása hajfürtjeiden át
néhány percre beléd költözik.

Megnyugodtam, hogy
nem voltál otthon.
Rájöttem: összeszûkül a gyomrom
családod agyszûküléseitõl
még most is ha szembesülnöm kell:
jó, hogy csak senki vette föl.

"mért lógatod magad a magány útszéli
akasztófáin / lökõdnek az akaratok ütközõi / (...)
ne halj meg/"
bár az erkölcs ívei s a fegyelem geometriája
feszül a kékszemûek titokzatos fajtája felett:
drótok nélkül telefonálnak, mégis
"beszárad az emlékezet /
csak / a / szeretõd õrzi lábad nyomát /
mint a gyilkosét a hó"