Sport
Rovatvezetõ: Dömötör László 
Remélem legalábbis meglepõ egy kortárs irodalmi mûvészeti folyóiratban - még ha a szokásos utolsó oldalon is, - találkozni ezzel a rovattal. Már csak horoszkóp, teszt, receptek és hasznos tanácsok szerelmi életünkhöz, aztán néhány hónap és az Art'húr példányszáma 2000-rõl 20 000-re növekedhet, bulvár lappá "nõve" ki magát. Gondolhatnánk hevenyészve.
Bár bizonyára vannak akik már eleve gyanakodnak, hogy ez a sport rovat nem az a sport rovat, a bizonyosság kedvéért és mintegy bemutatkozásul igyekeznék némi magyarázattal szolgálni.
Tehát: Sokat foglalkoztat életünk ama bizonyos hármassága, melyet nevezhetünk atyafiúszentléleknek, a test-szív-ész harmóniájának vagy tudálékosabban erosnak, psychének, rátiónak. Ezen belül jelesen pedig a sport és a mûvészet kapcsolata, vagy még inkább kapcstalansága. (Elképzelem, amint a verseskötetbe mélyülõ vérmes futballszurkolót a mérkõzés kezdetét jelzõ sípszó riasztja fel a mûélvezetbõl.) Pedig biztos vannak - és néhány számon keresztül szeretnék bemutatni közülük - olyan sportemberek - bocsánat emberek -, akikben él ez a harmónia.
Mert mint tudjuk mindannyian írtunk verset és fociztunk a grundon. Azonban van amelyikönkbõl költõ lett, van kibõl focista és van... akibõl rendes ember. 

Közülük elsõnek íme: Illés Éva
A vizisportok és a hegyek, meredek sziklafalak szerelmese. (Próbálom elhessegetni magamtól a rosszmájú megjegyzést: többek között. De nem megy.) Saját bevallása szerint úszni is tud. Oboázik, énekelni tanul, a barátom és írt néhány jó verset. Hogy a rossz tulajdonságaiból is említsek, szociológus.

Illés Éva
Ima 

Bocsásd meg, ha állhatatlan vagyok
az én szívemben.
Hisz mindez játék csupán,
porszem játéka a légben,
szürke, súlytalan lebegés,
utunk szellõk szeszélye.
Játszi porlétünkbe a Nap
áttört fényehoz szint.
Vágyom e sugárra, mely
porvoltomban aranynak láttat.
Ha állhatatlan vagyok az én szívemben,
bocsásd meg.

Oroszlános versek II. 

Növényevõ vagyok
gyakran hátra nézek
a zajok, a fények
feszülésre kényszerítik izmaim.

Gyorsan enni és újra menni,
csak még az árkon túl lenni,
majd a réten, s ott már az erdõ...
menni annyi, mint lenni.

Engedj magadhoz húsevõ
lusta heverésedben had
legyek társ. Testembe had
áramoljon át tested melege.

Öledbõl nézem a felhõket,
S magamba engedem a tájat.
Most érzem csak, hogy más élni, mint lenni.
Ha megszel is, már mit árthat?

Oroszlános versek III. 

Olykor oroszlán vagyok.
No nem az állatok királya
- bizonyára õ is él valahol,
de én egy másikra gondolok.

A kifutóban várakozom,
hogy mi végre, nem tudom,
de jól tudom, mit kell tennem.

Bemegyek - moraj -, járásom
délceg, tekintetem magabiztos.
Lendületet veszek és ugrom.

Estérõl estére ezredszer talán,
hogy e mozdulatot megteszem
át a tüzes karikán,
tudva, hogy tudom, s hogy kell, de mégis
fáraszt az ugrás és a tûz is...

Taps. Kifelé könnyebb a léptem.
A ketrecben vár a vacsora.

Búcsú 

Elhagyta régi vendégünk a házat.

    Elment bohó szavaikkal
    Elment félénk mosolyunkkal

    Eltûnt könnyes csókjainkból
    Eltûnt kedves álmainkból

    Elszállt forró ölelésbõl
    Elszállt dacos öklelésbõl

    Elment pergõ könnyeikkel
    Elment égõ félelemmel

Csendben, halkan - nem is tudtuk.
Meg nem érted, hogy miért.