Kedves Dávid!

Goromba idõszámítás amibe belekezdtünk. Nyarunk levelei csak árnyékok. Apátlanul bandukolunk az Anyai-földön. Én fecskének készültem, de ki kellett tépnem tollaimat, hogy írjak velük...
A Szeretet háromdimenziós terében (mint az Óceánban) nem tudok védekezni a hullámokon érkezõ csapásoktól...
De tudom kivagyok
most szolgáltatva minden fenyegetésnek...
Kinek mondhatnám el,
hova úsztam, és miért?
A gyöngyöket, a harangokat tényleg tartom, talán a madaraknak, a hangyáknak.
Ó-divatú új-kereszténység ez, lehet!
De nincs jogom felhõket hajtani csak azért, hogy villám cikázzon. Lemerülsz Te is (Art'húrba is), lemerülök én is.
Nem tudom miért, talán a tenger, a víz honvágya jönne mellkasunkba tengerzúgást rejteni. Szeretlek Benneteket , árva Art'húr gyermekek!

Többet mondani,
mint a szavak,
csak Istennek szabad.

Halkan belépnék kezedbe, mint egy madár, de hagynád, hogy elrepüljek? Megérteni egy barátság szigeteit... - azt hiszem csontunk fájdalma kell hozzá. Ha két elme egyesülni akar, mindig útvesztõbe jut. Paradox módon pont az anyagnak sikerül ez mindig. Brutálisan persze. A Szellem pont anyagát váladékozza, hogy az egyesülés jöjjön létre, s nem két dolog lehet lehetetlen eggyéválása. Megpróbálom mármost ezért Én-félrészemben az egyesülés egészét hordani.
Válaszoltam leveledre? Volt-e kérdés?
Dávid én józan vagyok. Nem részegít meg soha a betû. A józanságtól szédültem leginkább. Nem adok most már több szót, lángjaim elégetnének, s hamuként hullna Rád.
Én állok, még ha Minden le is dõlt köröttem. Szavaim hitelét nem bizonyítvány bizonyítja. Amirõl szól az érzés, az a belsõ hang - aminek peremén úgy járok, mint ahogy bolygó forog a Nap körül.


Válas(s)z! - Langstadler Csabának -

A goromba idõszámításnak skanzen létünk az eredménye. A szellem tornácán állva kezembe repült a madár. Tanításodra figyelve, s hallgatva a szikra-táv-író igaz és õszinte hitére eltudom engedni. Boldogság fog el, s az Art'húr funkcionalitására érzek újabb bizonyítékot, hisz pályáját futva közös világot bírunk. Ha birkózunk egy szõnyegen tesszük, és - mint most is - felsegítjük a másikat. Merüléseink ugyanazon szentpalackon függnek, s függni jó, mert ki nem függ, az csak olyanokat szeret és használ, akik valójában nem számítanak neki. A tengerérzéshez hozzátartoznak a hullámok, amelyek nem az ember léptékeltek. Talán ezt tiszteljük benne. Pontszerû hõskorszakunk ne próbáljuk fertõtleníteni - ez ilyen. A szeretetemet és tiszteletemet, emberi és alkotói értelemben is, bírod. "Többet mondani mint a szavak pedig ugye...!
A gondolat közvetítési módokban morzsolódnak - szándék nélkül is - tartalmak. Nyelvi leleményeink korlátaival küszködve, s mégis alkotói közeggé emelve állítom, hogy ez a dimenzió! A kör amelyben élünk csak annak szûk aki úgy érzi vagy úgy akarja érezni. Plakátragasztó barátom: a ma kultúrájának nyelve lehetõség, hogy szólj hozzájuk. Hatásfokát tekintve ez hit kérdése - az elkötelezettségem azonban errõl szól. A villám cikázást nem stimulálom, nem rajzolom óriásplakátra, nem emelem hatásos ponyva-kellékként. Igyekszem nem tolakodni. A felhõket meg gyermekkorom óta hajkurászom, s azért ilyen hévvel, mert biztos vagyok benne, hogy nem érem el. A vágyakozás - még ha némi mellkas fájdalommal, extrasistoléval is jár - megtermékenyít, hitet teremt bennem, s öngerjesztõ vad táncát mutatja, melynek grimaszait leírnom belsõ kényszerem és játékom is egyben.
Csaba látszólag végig vitatkozom Veled, holott ugyanazokat a rugókat használjuk. Nem kell befogadjalak, mert bennem élsz. Józannak ugyan nem tartalak, idealizmusunk gyöngysorsát (felfûzhetetlen, ékszerbe kényszeríthetetlen virtuális gyöngy!) különbözõképpen éljük meg. Szerencsére.
Napimádó részegséged nekem ajándék, és ne mulasszam megköszönni, hogy létezel, s hogy mersz LENNI. Merthogy létezésünk jel, üzenetét pedig minden bizonnyal visszafejti majd néhány kócos álmodozó figura.