Elképzelt és megélt kegyelem

Várták bûnösök és ártatlanok. Talán az elnök kerek születésnapja meghozza.
Ott bent – kisebb-nagyobb kikönyökölésekkel – de beálltak a sorba. Nem volt valódi választás. Nem volt egyikõjüknek sem. Bûnös vagy ártatlan egyre megy. Elítéltetett, hát tölti a rászabottat. De jött a hír: közkegyelem.
Míg az érintettek fásult várakozással készült a napra, Õ különösen felajzott, izgatott lett. Készült. Nem a jövõ életre. Tervezte a halált. Tervezte újra.
Most azét, akit akkor megfizetett, de az nem védte meg. Elítélték, ide csukták immár hét éve. De most! Végre itt az alkalom a bosszúra.
Megöli - meg fogja ölni!
S utolsó éjszakáját a börtönben gyermekei mosolyán aludta át.

Elhitte, mert el akarta hinni. Az az asszony rossz. Lusta, lampos, iszik, méltatlan társ. Méltatlan társ a tehetségesnek, a termékeny, lelkes értelmiséginek, aki tervezi a jövõt, megírja és közzé is teszi gondolatait, külföldi kongresszusok rendszeres résztvevõje, no és mutatós férfi. Ahogy viccesen õ mondja magáról a „nõk kedvence". Az elnyûtt öreg feleség nem illik már hozzá. S a szép férfi választ újra. A kiválasztott õ lett, õ aki elhitte. Aki elhitte, hogy a másik rossz, lusta, lompos és iszik. Hiszékenysége miatt bûnössé lett maga is, nem gondolt a másikra, hogy miért, miért letté azzá? Csak tündökölt a neki osztott szerepben. Hiszen õ való a férfi mellé. Õ a szép, tevékeny, fiatal, okos. Õ a méltó társ.
Ma már csak volt.
Addig volt, míg az évek múlásával a csodálatra méltó férfi õt is nem kezdte öregnek, rossznak és lustának látni. Addig míg nem jött a tevékenyebb, a fiatalabb, a méltóbb. Hiúságát, hiszékenységét megszenvedte. Viselte büntetését tíz éven át megadással. S a kegyelem - az isteni kegyelem most felmentette õt.