A fotós arca

 Állványra teszem a gépet, gondosan beállítom a fényeket és az elõre odakészített székre ülök - önarcképet készítek.
 Mint a saját farkába harapó kígyó.
 A fotós - a mindennapi fotós - manapság már tényleg szinte jegyzetfüzetként használhatja kameráját. Olcsó a gép, olcsó a nyersanyag, a mindennapi fotózás elérhetõ lehetõség tömegek számára. A fotós - a mindennapi fotós - mindennapi életét dokumentálja képeivel. Nyomot hagy, rögzít, számba veszi élete és környezete eseményeit. Nyitott szemmel jár a földön, ügyes kis szerkezettel nyakon ragadja és értelmezi a látott valóságot. Keretet ad a történteknek és rendszerezi õket.
 Átlagos érzékenységû fotós minden képe egy önéletrajz része, hamisítástól, a túlzott szándékoltság modorosságától mentes naplótöredék. Minden fénykép önkéntelenül is arról mesél, aki készítette - éppúgy rajt marad lenyomatunk képeinken, mint kézírásunk a borítékok címzésén.
 Ha magamról készítek képet, önkéntelenül is megtöröm a hagyományos képalkotás rítusait. Mert megpróbálok a tükör mögé nézni, rögzíteni a rögzíthetetlent: önmagam tûnõ képét. Kiragadom természetes közegébõl a technikát, s önmagam ellen fordítom: a futó világ dokumentálására hivatott készüléket az alkotó megörökítésére használom.
 A fényképezés technikai rítusa megköveteli - amúgy hagyományosan - a keresõ mögött kukucskáló emberi szemet. A technika itt közvetítõ, eszköz ahhoz, hogy látásom és képfelidézõ-képességem tökéletlenségeit kiküszöbölve rögzíthessem az elém táruló látnivalót.
 Ha önarcképet készítek, a véletlent hívom tettestársnak. Mert lehet bármennyire elõkészített a felvétel, nincs élõ szem az optika mögött, ami az izgõ-mozgó alany elcsúszkálását korrigálhatná. Így lesz a kép egyszerre a véletlen és az abszolút tervezés szüleménye, torz és perverz aktus gyümölcse.
 A jó kép kiragad a pillanatnyiságból, idõtlenné merevítve az egyszerit. Folyamatos jelenné a sohase létezõt, megállj-t parancsolva a múlásnak. Az önarckép alkotása maga a kimerevített pillanat, idõtlen, idõn kívüli, mert már maga a gép önmagam felé fordítása felrúgja a reális idõkezelés szabályait. Az önarckép csak önmagáért létezõ dokumentációja egy nem létezõ valóságnak, tiszta forma, tiszta absztrakció.