Gyerekszívvel
„Akkor még bámultam a felnõtteket..."

Gyermekkori emlékeink manókként élnek bennünk. Olykor elõbújnak, megmutatják magukat, máskor ott mélyen vigyáznak a rendre. Vállukon hordják egész felnõtt létünk. Sokszor gondolhatunk rájuk mérgesen, de mégis õk azok, akikhez idõrõl idõre visszatérünk – be nem vallottan is – tanácsot kérni. Sokunkon már nem látszik, de mindannyian voltunk gyerekek. Az idõ múltával arcunk barázdáit karakternek nevezzük, kék-zöld foltjainkat takargatva bujkálunk. Magunk elõl.
Igyekezetünk a rosszat meg nem történetté ködösíti, melyben aztán kín-rímek kelletik magukat.
Nap mint nap, most is, a gyermekkor manói adnak kegyelmet.

Kérdezem tõled gyermekem,
mi is az a kegyelem.
Fejed rázod, vállad rántod,
gyanakodva méregetsz:
nem érted, mit akarok!

Nem is remélhettem, megvallom. Körülnézve azt látod, amit el kéne takarni, s amellett mész el, amit fontos volna látnod. Romlott volt a védõoltás. Arcodra kiül az idétlen kosárlabdásnigger-mosoly: Te tudod mi a menõ!
S ha ez már kissé unalmas (már ez is haladás), hisz választasz: jöhet a nagyok cinizmusának, korlátoltságának vagy megküzdésének salakja.
Hány éves is vagy? Hét, nyolc, netán tíz?
Kapkodod a fejed, itt is, ott is kegyetlenség. Ezzel kellett volna kezdeni...
Errõl már van fogalmad. Tévé, videó, horror és pornó – fogyasztói társadalom? Blabla. A felnõttek(?) megzabálták a világot, s rád az önzést hagyták. Nem kegyelmeztek a gyermekkornak!

    Varga-Tóth Csaba
Hétköznapi csodatevõ

Ha egyáltalán beszélhetünk szenzációról egy olyan országban, ahol az irodalmat egyre nagyobb közöny veszi körül és ahol az írott szó lassan, de biztosan veszíti el jelentõségét, akkor Lázár Ervin novelláskötetének megjelenése bizonyosan szenzációszámba megy. Mûveit nem nagyon kell bemutatni, hiszen még azok is jól ismerik gyermekkorukból mesehõseit, akik alig érdeklõdnek a kortárs magyar próza iránt. Új kötetének címe is varázsos: Csillagmajor. Itt, az író gyermekkorának helyszínén, Alsórácegrespusztán /a könyvben a mesei Rácpácegres nevet viseli/ játszódik a tizenöt novella. Az írások nem klasszikus értelemben vett gyermekmesék, mégsem nélkülözik teljesen a mesei hangokat és elemeket. A gyermekkori tájban megjelenik a múlt szociográfikus pontossággal megrajzolt képe éppúgy, mint az álmok, a csodák költõi világa. Ebben a múltban minden megtörténhet. A csoda itt eredendõ feladatát látja el: Segít az embereknek védekezni a külvilág támadásaival szemben. És a rácpácegresiek összetartozásuk, szeretni és élni tudásuk révén megtapasztalhatják a csodák erejét. Az elbeszélõ benne él ebben a kis közösségben, és miközben olvassuk a könyvet, egy kicsit mi is rácpácegresiek leszünk. A valóság és csoda mesterfokon való ötvözését ma mágikus realizmusnak hívják. Lázár Ervin stílusa számunkra sokkal értékesebb annál, hogy holmi irodalmi skatulyákba préseljük. Amúgy pedig azt gondolom, hogy minden jó irodalom lényébõl fakadóan egy kicsit mágikus realizmus: a valóság képe és mégis varázsosan több annál. És hogy kiknek ajánlom jó szívvel a könyvet? Minden felnõttnek, aki gyerek maradt, minden felnõttnek, akinek elege van a felnõttekbõl (beleértve esetenként saját magát is) és mindenkinek, aki felnõttként is elhiszi azt, amit csak néhányan hiszünk. Hogy a pénzen és sikereken kívül létezik egy másik világ, ahol az ember békében együtt élhet ezzel a sok „haszontalan" varázslattal. M.B.