Mentõcsónak

Nincs bérelt helyem a Házában, néha csendesen beszélgetünk.
- Ne légy szigorúbb Nálam! - szólt.
- Isteni ötlet.
- Az hát!
- Nem értitek! Mindenre én sem tudok figyelni. Legyetek önállóbbak már egy kicsit. Persze sejtettem, hogy ez lesz, ezért diktáltattam le. Mindig van körülöttetek, de nem harsonával érkezik ahogy várnátok. Csukd be a szemed. Mit látsz?
- Ez a Déli Pályaudvar. Édességboltot látok, bent egy hajléktalant.
- Tovább! Mi történik?
- Felvágott néhány ív csomagolópapírt, cserébe ihatott egy pohár meleg kávét.
- Na ugye. Egy kis szervezés az egész. Nézz körül még egy kicsit!
- Egy beteg embert látok. Hol itt a kegyelem?
- Utolsó percekben elaltatták, hogy megmûthessék. Így érkezett hozzánk. Egyébként nagyszerû ember volt, nem érdemelt rosszabbat.
- Ennyi?
- Ebben a kaszinóban én vagyok a játékmester, de ettõl még érezhetitek magatokat jól. Ne félj, segítek még ha akkor nem is érted mire lesz jó egy-egy kényszerpálya! Ne haragudj, de keresnek! Várj! Van itt még valami.
 
A pap az íróasztalnál állt az ablak közelében, és a gondviselésrõl szóló prédikációján dolgozott, amikor valami robbanásfélét hallott. Hamarosan embereket látott, akik páni félelemben össze-vissza rohangásztak, s megtudta azt is, hogy átszakadt egy gát, a folyó kiáradt, és a települést kiürítik.
A pap látta, hogy alatta az utcán már emelkedik a víz. Nem tudta egykönnyen legyõzni saját félelemérzését, de így szólt magához:
- Itt vagyok, éppen a gondviselésrõl szóló prédikáción dolgozom. Lehetõséget kaptam arra, hogy gyakoroljam is, amit prédikálok. Nem fogok a többiekkel menekülni. Itt fogok maradni, s bíznom Isten gondviselésében, hogy megment.
Ekkor a víz már az ablakig ért. Egy csónakjött arra, tele emberekkel.
- Ugorjon be, tisztelendõ úr! - kiáltották.
- Nem, nem gyermekeim - mondta a pap magabiztosan. - Bízom Isten gondviselésében, majd Õ megment.
Mindamellett felmászott a tetõre amikor a víz már odáig emelkedett, egy másik emberekkel teli csónak jött arra, sürgetvén a papot, hogy szálljon be. De õ ismét visszautasította õket. Most már a harangtorony tetejére mászott. amikor a víz már a térdét nyaldosta, egy tiszt jött a megmentésére motorcsónakkal.
- Köszönöm, tiszt uram - mondta a pap nyugodt mosollyal. Látja, én bízom Istenben, Õ nem fog cserben hagyni.
Amikor a papmegfulladt, s a mennyországba került, az elsõ dolga volt Istennél panaszkodni:
- Bíztam benned! Miért nem tettél semmit sem a megmentésemért?
- Hát tudod - válaszolta Isten -, én három csónakot is küldtem érted.
 

Hála 

"Emberölés volt mindig 
legbelsõ ingerem, 
amennyire magam 
magamtól ismerem. 

Most szép kabátban járok, 
s dolgozom, mint az állat, 
és verseket ajánlok 
föl a Szûzmáriának."

Halló, Krisztus 

Már mindenféle krisztus voltam, 
sovány, erõszakos, dagadt, 
és úgy tartottam, ahogy illik, 
ütés alá a vállamat. 

Hülyéskedõ voltam, fölényes, 
aztán meghúzódó, sunyi, 
hogy el ne szóljam magam arról, 
amit ki kéne mondani. 

Az összes szerepet kiálltam, 
hogy ne tõnje föl olyan nagynak, 
amilyen érdemeim vannak 
ebben a világmegváltásban. 

Az olajfák közt imádkoztam, 
míg elaludtak társaim, 
és azt kértem, hogy segíthessek 
egy emberen csak, valakin, 

de ez sem így megy. Jöttek értem 
és felszögeztek háttal az 
emberiségnek, hogy megértsem 
hiábavalóságomat.

Gyurkovics Tibor Halló, Krisztus
c. kötetébõl választott Marschalkó Eszter