Rock and Roll-nosztalgia és road-movie?

Mindenki, aki érdeklõdéssel és figyelemmel kíséri a magyar filmmûvészet életbentartásáért évenként ringbe szálló mozgóképgyártók vetélkedését, már értesülhetett arról, hogy az idei filmszemlén megosztott elsõ díjat adtak át. Tímár Péter Csinibabája és Janish Attila Hosszú alkony címû alkotása együtt nyerték el a zsûri tetszését. Egyik rendezõ neve sem ismeretlen azon mozirajongók táborában, akik a Pesti Mûsorban nem ikszelik ki tollukkal rögvest a magyar filmalkotók fellelhetõ terméseit. Tímár Péter eddigi mûvei nemcsak értékesre, de a közönség igényeit is kielégíteni tudóra sikeredtek, gondoljunk csak a formai újításokkal teli, szatirikus és nevettetõ Egészséges erotikára, vagy a Csapd le csacsi!-ra, amit akár kasszasikernek is kikiálthatnánk, ha létezne a magyar filmgyártásban ilyen fogalom. Janish Attila filmjeit nézve azt érezheti az ember, hogy a rendezõ nem akarja mindenáron kiszolgálni az amúgy kiszolgálhatatlan igényekkel bíró magyar moziközönséget. Inkább önmaga kedvében jár, ami persze nem alábecsülendõ igényesség. Mindezen elgondolkodhatunk, ha némi téblábolás után úgy döntünk, jegyet váltunk mondjuk az Árnyék a havonra. Leegyszerûsítve a dolgot, a díj tehát megosztódott egy témájában kevésbé mélyreható, ám önfeledten nevettetõ alkotás és egy mûvészfilm között. A Csinibaba remekül használja ki a „gulyáskommunizmus" idõszakának mostanság hódító zenei és hangulati nosztalgiáját. Profin ötvözi mindezt a „Gálvölgyisók" profán sikereivel, a visszasírt „KIMITTUD"-ok varázsával, végén megspékelve az alternatív kultúra jeles képviselõivel /Kispál és a Borz, Galla/. A slágerek jó feldolgozásúak, igényesen énekeltek. A kor kicsit sablonosan ábrázolt, de ábrándos szereplõi szórakoztatóak, még ha néhol picit bugyutának is hatnak. Kevés a filmben az eredeti poén, a figurák pedig leegyszerûsített jellemûek. /Mint a pult alatt rumot vedelõ gyári munkás, az ügybuzgó tömbházfelügyelõ, vagy a nõcsábász hángérien kaszanova./ Az olcsó ötletek sorát gyarapítják a gyárat lassanként elhordó alkalmazottak, jó ötlet viszont -és a rekeszizmainkat is megmozgatta,- mikor a csinibabák kiéhezettségükben Sztálin mutatóujjában szocreál szexszimbólumot véltek felfedezni. Janish Attila lelkivilágától távol állnak az olcsó viccek. A Hosszú alkony-amelyhez egy Shirley Jackson-novella adta az alapötletet-az elmúlás gondolatával megbirkózni kényszerülõ ember konfliktusát ábrázolja. Az idõs fõhõst Törõcsik Mari alakítja, akinek kimagasló színészi munkája nélkül az alkotás valószínû nem érte volna el magasztos célját. A film az öreg hölgy busszal való utazását kíséri végig. Lehetne épp magyar road-movie is, de nem az. Inkább egy ember belsõ lelki útjának békés végigjárása. A történet szelíd tájakon és viharos vidékeken egyaránt színt kap. A rendezõ remekül kihasználta azt a lehetõséget, hogy a táj önmagában is jelentést hordozhat, vizualitásában is visszaadja a hõsnõben végbemenõ lelki folyamatokat. Ehhez nagymértékben hozzájárul Medvigy Gábor operatõr filmet kiválóan szolgáló munkája. A hangulatvilághoz és látványhoz remekül illenek a zenei betétek. A film, annak ellenére, hogy története a valóság és az álomvilág között játszódik, az életbõl való eltávozást fájó, de feldolgozható élményként mutatja be. A zsûri döntése némileg villámhárító szerepet tölt be a magyar filmmûvészet két egymásra vicsorgó tábora között. A megosztott díj arról is árulkodik, hogy nem találtak olyan mûvet, amely a nézhetõséget és eladhatóságot ötvözte volna a mûvészi kidolgozással illetve színvonallal. Pedig ez lehetne a nagy áttöréshez vezetõ út. S ha picit jobban körülnézett volna a zsûri a szemle háza táján, találhatott volna olyan filmet, amely eleget tesz mindkét párt elvárásainak: Mondjuk Gyarmati Lívia színvonalas és izgalmas recski „akciófilmjét", a Szökést. Végezetül egy rövid hír: a Karlovy Vary-i filmfesztiválon a Nemzetközi Filmszövetség Különdíját Janish Attila filmje nyerte el.