Etana-Nagy Péter (Csyga) versei
Mese…, Legenda…

Új alapokat rakna, minden új napból,
de remeg a keze és az út mindig ahhoz
a barlanghoz vezet,
ahol csak úgy lát ha maga elé néz,
és csak úgy halad előre, ha lépéseit előre gyártja
így közeledve a sötétség mélyén pislákoló világossághoz.

Egyre gyorsabban fut versenyt magával,
de a győztes a fény előtt mindig megtorpan,
mert a váratlan’ jött csoda a nyakába szakad,
hatalmas vihart kavar, és a porral együtt
tudás megy a szemébe, és mire végre kipislogja,
a könnyek a porban új alapokat raknak.

Így hát körbenéz és fáradtan az előbbi versenyfutástól
térképet tüsszent a sivatagi porba,
és magához veszi az egyetlen utat,
és egy barlang szájához érve receptet cseppent,
ezzel is támogatva ingatag óvatosságát,
és persze gyakran pislogva színezi meséjét,
és már majdnem megnyugodna, amikor észreveszi,
hogy a sötét falon csak a fény hiánya imbolyog,
ahova ijedtében egy fortyogó kaput pislogott.

És ekkor hirtelen hátat fordít,
kimegy a szabadba
és a napsütés sátra alá bújva,
ezeket a dolgokat írja…

Állatokat ébredtem...

Állatokat ébredtem
kihülő romjaim tetején,
az épp elillanó cseppekben
még újra holdakat látok, a halványodás trükkjeit
vetik be éppen, utolsó fegyverként
ám a parancs után átszivárog cinkos kacsintása,
ahogy kidörgöli a rutint szemeiből
és gyurmába leheli utolsó képmását,
hogy képmása utat törjön
a sorok között...

...ezzel bizonyítva be tökéletes rátermettségét.

Az utazó

Egy utazó vagyok csak, a tükörfolyosón,

arcok löknek előre ajkukon mosoly az erő

és igy gyorsulva mosódik egybe a határ –

a színek között vergődő madár szárnyai hűsítik

le arcom ürességét,

és hörpintve veszem magamhoz a pohár alján

örvénylő maradék világot.

Világom világa

A cél felvillan az alagút végén a ritka pillantás pillanatokban
és mosolyra száll gyorsan,irány előre de hátra ingázva
és tele a tank reménnyel (hamis a benzin ami hajtja)
amit a Bakó mondott reszelős szavaival...
És már el is zúg hátrahagyva eddigi
összekötött és becsomagolt érzéseit
és irányithatatlanul a bizonytalanság szelében
kinyújtja fejét az ablakon és az agytakaritás végeztével
már száguld is tova, és fék nélkül lyukat üt a falon,
átvált a burkon túl és az új világ szineiben tündököl büszkén
és megáll a réten piros pipacsok között,
és fényüknél megfésüli újranövő és gyorsan burjánzó
gondolatait,
és lófarokba fogja és megvárja mig sötét lesz, hogy levágja és
átnyújtsa
végre egy kézbe, hogy jókivánságokat mormoljon gyorsan és
félve
és vége.

A Halál, és az ő jóbarátja

Sötét denevér árnyként szálldos egy szúnyog
minő csalódás a halálomra gondoltam -
szép álomként aranyszínű energiaszálak,
cseppek erősödtek meg felfokozott száguldásom során.
A lejtő alján a Halál várt széttárt karokkal,
barátságos mosollyal és szép virágokkal,
de a fékre taposott egy részem bölcs mosollyal az arcán.

A Halál testvére ő, jóban vannak,
megbeszélik a meg nem beszélhető dolgokat,
és mosolyognak rád, amikor közelükbe érve
érzéseket kérsz tőlük félelmedért cserébe.
Egyúttal a tudásból is cseppentenek beléd egy adagot,
valami titokzatos résen keresztül juttatják el hozzád,
és ha szerencséd van, meleg kezük véletlenül hozzád ér..


Az Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány megbízásából az oldalt Windisch József készítette.
©2000. - Minden jog fenntartva