Horváth Magdi
KERTÉSZEK - GYÖKEREK
(férjemnek Karcsinak)

Tőled indulok s hozzád térek vissza,
belőled szívom az erőmet, te vagy
a bázis, a biztonság, te vagy az élet.
Te vagy a háló: terád zuhanva
nem ütöm meg magam, ha
galambröptömben a szárnyam meglövik.

Én csak írok, írok, s te a nagy művész vagy:
te vagy csak képes varázslatokra;
te mázolod felettem az eget kékre,
s a Napot pirosra, hogy arcom beragyogja;
te mutatsz nekem utat a sötétben, s
védelmezel, ha még így is félek

Nélküled lelkem tüze csak kormozna,
te vagy az oxigén, te a tápegység vagy.
Nélküled ugyan mit érek én:
szomorú vadvirág gőgös dáliák között;
bár néha szeretnék ennél is senkibb lenni,
ha költészetemet szerelmedre tudnám így cserélni!

Pedig önző, rossz e kívánságom: hiszen
a szerelem lila átok, szivárvány-gyötrelem, -
ezt kell kiállnom, hogy
nem tudok  nélküled vécézni se már,
annyira várom a telefonhívásod, még akkor is, ha
nem mindig van mondandónk egymásnak.

A mi házasságunk már csak ilyen:
nem kalitka, nem verem és nem is "ezeregyéj",
csupán értékes gyökér a kertben,
s mi a gyomláló kertészek.


Az Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány megbízásából az oldalt Windisch József készítette.
©2003. - Minden jog fenntartva