Kiss Zsuzsanna Laura versei
Álom...

Tegnap álmomban meglátogattál,
Könnyes szemmel megsimogattál.
Arcod kissé hűvös, de szeretetteljes volt,
Bársonyos hangod hozzám angyalian szólt.

Azt mondtad boldog vagy, de hiányzom Neked,
S e szavaid álmomban is jól estek.
Egy vakító fény közelített feléd, egy hang
szólított Téged: "Jöjj vissza közénk!"

Sírva, könyörögve kérleltelek, ne hagyj el,
Válaszra sem volt idő, mert az álmom lassan letelt,
"Csak még egy percre"- mondtad a fénybe nézve,
S hideg ajkad homlokomhoz érve:
Egy nagy csókot leheltél szívembe.

Egy sárga falevél…

Egy sárga levél hull a Föld felé,
Kikerülve engem, leesik melléd.
Még mindig figyellek, bár szavaid nem értem,
Rég a száraz levél jár a fejemben,
Szomorú lettem, hisz rossz volt látni,
Ahogy –nem téve semmit- hagytam leszállni.

Felemelem, vigyázva rá. Elakad a szavad,
-Te nem figyelsz rám?- komolyság fogta el arcodat,
Nem tudtam felelni, hisz rég máshol jártam,
A törékeny levelet szívembe zártam.
Néztem megtört, ráncos testét,
Szívemhez szorítva megőriztem lelkét.

Csak egy porszem...

A gyümölcsfák érett gyümölcse,
A felkelő nap vakító fénye,
Ágaskodó lombok árnyékot adnak,
Alatta hűsölnek az éneklő madarak.

Nyár van a boldogság ideje,
Szerelmes szívek édes íze,
Kivirult arcok, nyíló virágok,
Forró napfény melegíti a világot.

Egy kutya kölykeivel játszogat,
A halászok halakat fognak,
Két fiatal a biciklijét hajtja,
S egy kislány a haját fonja.

Álltam a Duna mellett a parton,
S néztem, hogy élnek e világon.
Elgondolkodtam mindenről mit láttam,
S rádöbbentem:
csak egy porszem vagyok a VILÁGBAN.

Angyal a réten...

Szűrkén világít a Nap a Földre,
Repdeső madarak tömkelege,
Szétágazó faágakat fújdogál a szél,
Bogarak csapata mászkál szerteszét.

A szarvasok udvarolva üvöltöznek,
Az őzek csak rájuk figyelnek.
A tó partján a béka kuruttyol,
Csendesen, félve a gólyától.

S a rét közepén, megpillantok egy leányt,
Kinek fehér bőrét, a nap megvilágítá,
Gyönyörű szőke haját a szél lobogtatja,
Szép kék szeme én szemem vakítja.

Rám néz, de nem szól egy szót se,
Egy gyönyörű tulipánt letépve,
Felém tartja, s halkan a fülembe súgja,
Nem vagy egyedül, Te kis angyalka.

1998. április 9.

Forró

Távol a felhők mögött világít a Nap,
Mégis enyhítő forróságot ad.
Elfújja a szél a takarót előle,
Újjá születik vakító fénye.

Világosság lepi el a Földet,
Nem találni árnyékos helyet.
Szomjam nem olthatja el semmi sem,
Izzadni kezd a testem.

Hátam közepén folyadék képződik,
Homlokomról az első csepp leesik.
Vörös, izzó arcomnak enyhítő vizet ígérek,
Kiszáradt ajkaim már fájni kezdenek.

Elértem a vizet, lemerültem.
Minden cseppjénél újjászülettem.
A lehűlés vágya végre beteljesedett,
Új élet járja át egész létemet.

Változás…

Lágy üzenetet sugall a szépség nyíló világa,
Mint megannyi csillogó harmatnak virága.
MEGSZÜLETETT! Új élet kezdődött.
Egy magból egy növény fejlődött.

Sivatagnak kiszáradt medrében állok,
Mossa el eső, legyen mélytengeri árok!
Sehol egy madár, egy növényi gyermek,
A semmiben a forróság cseppjei születnek.

Hol az a szél, melynek tisztító az ereje?
Jöjjön hát enyhülés, télnek hidege.
Hűljön le szívem. Lelkem nyugovóra térjen,
Egyedül állok, hideg verejtékben.

Mintha egy széttört tükör előtt állnék,
Sok apró darabban arcomra találnék,
Mindegyikben látom, ahogy többszörösen könnyezek,
A sivatagban betöltöm saját kiszáradt medremet.

(MRENA)

Semmi…

Tündöklő kékcsillag repedt háztetőhöz érve,
Megijed, nem tud hová menekülni érte,
Szikrázik már utána az út,
Boldogsága kínzó gyötrelmes múlt.

Elhervadt virágnak az utolsó szirma is leesik,
Lágyan földetérve egy piciny bogarat beterít.
Az utolsó sziromnak hívogató illata megigéz,
Selymes tapintása még mindig életet ígér.

Asztalon egy üres papír fekszik,
Betűket keresve, irományra éhezik.
Üresség tölti el, hol van igaz helye?
Vár valakit, aki törődik vele.

Egy öreg ajtó nyikorogva kinyílik,
Apró meztelen lábak a földet keresik.
A sötétség rémisztő lényeket sejtet,
De a Hold nyugtató fényénél nem látni szebbet.

Nincs vakítóbb, mint a Napnak fénye,
Nincs üdítőbb, mint szélnek szellő gyermeke.
Nem találni megnyugvást a Hold fényétől.
Nincs kiút e rémes semmiségből?

(MRENA)

A gyertya

Apró a lángja,
Sugarait szerte szórja.
Világít, ég a gyertya,
Egyenesen áll a kanóca.

Gyertyáról verset talán
nem írt még senki,
Pedig igazán megérdemli.
Hisz fényt, világosságot ad,
Kisebb bár, de nekem vakítóbb, mint a Nap.

Oldalán folyik le a viasz,
Elolvad a világ, s egy gyertya a vigasz.
Írom fényénél versemet,
A viasz kineveti könnyemet.

Nem voltam rosszkedvű, most mégis sírok.
A gyertyával együtt olvadok.
A kanóc úszik már a viaszban,
S a vakító fény kialszik lassan…

1999.01.07.

Miért nem hagyod?

Mivé leszel, ha nem szerethetlek?
Leszel porszem, kit egymagában fúj a szél,
Leszel hervadó virág, mely meghalni kész.
Leszel összegyűrt papírgalacsin,
S leszel szeretet nélküli gyötrelmes kín.

S mivé lehetsz, ha szeretni hagysz?
Lehetsz Világom, mely érezni tanít,
Lehetsz lelkem, mely felvidít,
Lehetsz életem, és halálom is egyben,
És hidd el Te lennél nekem a minden!

1998. október 28. (Zoli)

Hideg lelkem…

Hideg, fagyos utakon járok,
Jeges, kemény könnyekben ázok.
Csillogó, fényes, mégis gyönyörű,
Szikrázó, mégis keserű.

Veled lennék, ha tehetném,
Pillangó szállna fejünk fölé.
A mennyország maga, s a pokol is egyben,
Nem tudom, mit lehet és mit nem.

Rémület lesz úrrá, ha a félelem rám támad.
Sírni kezdek, könnypatak árad,
Menekülnék, de már nem lehet,
Kiszabadították lelkemet.

Remény…

Gyermeked rábízni a forró napsugárra,
Gyenge szellő tépjen szép hajába,
Finom, puha takarót ígér a Hold,
Csillagok ezrei, gyermeked csókold!

Átlátszó, fényes sugárzó a színed,
Nincs súlyod, de annál erősebb fényed!
Sötétségben nincs kegyelem,
Legszebb dolog a szerelem.

Nincs párja erődnek a Világon,
Ízed kissé savanykás, bár az erődre vágyom.
Légy az enyém, tarts végre velem,
Ölelj át, fogd meg a kezem.

Segíts nekem, hogy én is fényes legyek,
Oldozz fel, hogy újra csillag lehessek.
Segíts, hogy látva láthassalak,
Fényed ne tűnjön mennyországnak.

Ha majd egyszer újra láthatlak Téged,
Megfogadom! Többet nem engedlek!!
Jöjj vissza, hogy sírhassak Érted,
Fájjon bár, megköszönöm az Égnek!


Az Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány megbízásából az oldalt Windisch József készítette.
©2000. - Minden jog fenntartva