mARC.a versei
sárgás csöndben születsz belém
késődélután / korahajnalon
még rugdosódol & forgolódol

hányinger gyötör
(fogyunk vagy tíz kilót)

formálódsz bennem
még idomulsz & simulsz & alakulsz
stb.

s leszel én

szenvedjél még
szenvedjél meg
értem

míg átveszed létem vonalát

csendesen
átfájdulsz belém
És rámzuhan egyszerre a magány
az ajtó még nyitva
az ablaknál állok és kereslek
várom (hiába)
hogy megérkezel csapzottan és fázva
végsőkig elcsigázva
(a mobilt szugerálom)
(teát főznék, mondjuk)
s reszkető melléd bújnék szipogva
(„earl gray? kinemálom”)
létem elég régen idézőjelbe került
most állok a térben
s nemtudom éppen
mindaz amit látok
álom-e vagy gaz igazság.
ki mondta, mikor?
(kimondta mikor…)
én mondtam–e vagy más?
csak a kétely.
ennyi a luxus.

az életem sem egyéb:
szarrá citált intertextus
(mondd, ki a szerző?)
(csak a kontextus más)
Mondod-e bánva, hogy szerettél?
múlik az ősz is már
és lassan mindegy lesz
csak üresség van ott, ahol te voltál
és már nem bánom
ha meg is kell tagadjalak
(utólag, aljasul)
Az elmúlt pillanatok
léteztek-e egyáltalán,
vagy azzal, hogy
gondolok rájuk
megszületnek újra?
Mit se számít.
Párás reggelekken unottan
baktatok keresztül
elrontott világokon.
A tíz éve halott nagynéném
(egy igazi Irma!)
fényképét nézem,
gyerek még a képen,
„irdatlan nagy a feje” szólok,
(tán kissé tiszteletlenül)
„a teste kicsiny” mond anyám,
„s majd még majd nőni fog”
a szeme könnybelábad, majd röhög,
magán
borsot, hova gondolsz?”
idézte (kit?) nagymamám
napjában négyszer
mikor már eszén egészen
úrrá lett a mész

mindenki hallgatott
nem nyúlt a bors után
szófoszlányok voltak
csak sorvadó agyának
elkövült zúgán
csepel, bors, gödöllő, fagylalt:
szavak értelem nélkül,

mióta nincs, (egy kutya lökte
fel, csontja tört, az
arcán zúzódások fénylettek lilán)
eggyévált bennem a borssal
eltűnt az ember,
egy véraláfutás, egy sebhely homlokán
(szavak értelem nélkül)
s egy bekövült sztori lett
csupán
elkopik lassan az apám
egy lábujj kezdetnek
egy lényegénél fogva
felesleges rész
aztán a többi jön majd
orvosi műtők nejlonnal
bélelt műanyag
dobozaiba darabolják
az apám
Lehettél volna tűz belém
(s lehettem volna én e tűz egészen)
nem ily száraz ág nem én

mi fellobban csupán pillanatra és
elizzik: máglyán holmi gally

vágyak
 száraz ágak
úgy foszlanak semmivé most

mint tenger vizére mért ütés
örökre már ó jajj

(Mikor ez történt te roppant izzó
vaskohókra dobáltál  apró gyufaszálakat.
De nem találtad el.
Féltél.
Sajnáltalak).
Jaj hova lettek az apró kis szikrák a szemedből
mik pattogtak szanaszéjjel a légbe az éjjel

mint  bágyadt ostoba macskák (jól teleszívva)
mászódnak odább nagynehezen, úgy nézel rám


Az Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány megbízásából az oldalt Windisch József készítette.
(C) 2001. - Minden jog fenntartva