Várhegyi Tivadar (1995)
APÁK NAPI ELMÉLKEDÉS

Ez a kis cikk nem olyan akadémiai kérdésekkel foglalkozik, hogy honnan is ered Apák Napja. Hiszen azt már mindannyian tudjuk, hogy Amerikából, és hogy különösen most, itt, Ausztráliában csodaként szolgál arra, hogy fellendítse a lappangó kiskereskedelmet. Nem, most jóval mélyebb, gyakorlatiasabb dolgokról lesz szó. Ígérem, hogy a tárgy minden apát érdekelni fog, hiszen a mi jövőnk forog kockán. Ezen túlmenően a jövőbeni apák hosszú generációi is értékelni fogják mindazt, ami itt elhangzik.

Mindenekelőtt be kell ismernem, jól esik, hogy az anyák után minket, apákat is a naptárra tűztek. Elvégre a tudomány minden fejlődése ellenére még mindig el kell fogadnunk azt, hogy bizony a mi szerepünk sem megvetendő és lebecsülendő bolygónk benépesítésének feladata során. Akármit is olvasunk, vagy hallunk, a Természettel játszadozó tudósok addig meg nem jutottak el, hogy az apákat csak úgy meggondolatlanul félredobják. Az szinte lehetetlen lépés lenne. Apák Napjával kapcsolatban a dolog még annál is komplikáltabb. Na de nézzük csak meg közelebbről az utóbbival kapcsolatos problémáinkat, gondolkozzunk egy kicsit.

Azt már most, kezdetben le kell szögeznem, hogy Anyák Napja és Apák Napja között jóval nagyobb a különbség a két szó közepén elhelyezett mássalhangzónál! Lehet, hogy ez talán már magában véve is meglepő egyesek számára, de tovább megyek. Itt jóval többről van szó. Ugyanis mit látunk a gyakorlatban? Nem mást, mint meztelen, szekszista megkülönböztetést, mégpedig a javából! Itt szinte hallom a megdöbbent olvasók felkiáltásait:
"Jaj! Már megint?!"

Ez a megkülönböztetés az egymást követő kormányok szeme láttára történik. E vád alól még a jelenlegi kormány sem mentes, annak ellenére, hogy eleve, még kezdeténél is korábban igyekeznek mindenfajta megkülönböztetést eltiporni. Ezt mi, apák. nem tudjuk szó nélkül nézni.

Elsőnek a helyi Közösségi Terembe mentem, hogy ott szerezzek bizonyítékot. Az apák napi reggelen feltett kérdésre, hogy tegye fel a kezét az, aki ágyban kapta a reggelit, a megjelent mintegy 25-30 apa közül csak egyetlen egy tette fel a kezét! Róla a továbbiakban kiderült, hogy hamis tanú, mivel reggelijét meg nem engedett hazugságok alapján szerezte meg az ágyban. Ugyanis betegséget színlelt felesége és gyerekei előtt abból a célból, hogy a kora reggeli háztartási munkákban ne kelljen résztvennie. Azonban lássunk néhány valódi bizonyítékot is.

Van egy szinte, talán mások által teljesen ignorált mindennapi esemény is. Ez már régóta nem hagy nyugodni, talán leírhatnám úgy is, hogy bántja a csőrömet. Mert mi történt ma reggel is? Házunk előtt szerényen meghúzódó ládácskám, amibe a postás gyűri be a leveleket, levél hiányában meg néha a hirdetők szemetét, ma is tele volt színes, hirdetési anyaggal. Néha ezt nem bánom, mert megesik, hogy böngésző hangulatban vagyok. Habár jobban örülnék annak, ha például olyan fontos közleményt kaptam volna, amely arról értesít, hogy megnyertem azt a kis autót, amelyet Sydneyben sorsol ki minden héten az "Ez Az Élet" című folyóirat egy bizonyos rejtvény helyes megfejtői között. Vagy lehetett volna benne akármi más is, ami nem hirdetésnek vagy számlának számít. Azonban ismét csak hirdetéseket kaptam. Mint tudjuk, az idő jön és megy, de ezek a hirdetések nem sokat változnak. Még ma is kaphatunk két családi pizzát majdnem a kettő áráért, és Sanders ezredes sült csirkéje még most is a legjobb és legolcsóbb gyorsétel, legalább is szerintük, mert ők arra mérget is vesznek, ha a szükség úgy kívánja. Éppen így volt ez tíz, meg még annál is több évvel ezelőtt is, meg ma is. Tehát nyugodtan elmondhatjuk, hogy semmi sem új a ragyogó ausztráliai nap alatt, vagyis az ilymódon tett ajánlatokban nincs változás kivéve azt, hogy az árak vagy magasabbak, vagy kevesebbet kapunk ugyanannyi dollár ellenében. Azaz nini, csak nem tévednék? Itt egy kis változás!

Két-három, színes képpel tarkított röplap arra hívta fel a figyelmet, hogy nekünk, apáknak micsoda óriási öröm az, ha Apák Napját egy új villanyfűrésszel, vagy fúróval kezdhetjük!

Ez aztán valóban megindította elmém kerekeit! Eddig ugyanis abban a hitben éltem és gondolom, hogy ezt a hiedelmet apák milliói szerte a világon megosztották velem, hogy semmi sem pótolja a csésze meleg teát vagy kávét, a mellette, kis tányéron fekvő pirított kenyeret és az azzal járó kis csemegéket. Ez a régi, megszokott reggeli még egészséges is lehet, bár a kenyérre kent vaj körül parázs vita folyik. Miért kellene ezt most, nekünk apáknak, mégpedig a mi, saját napunkon megváltoztatnunk? Mennyivel egészségesebb és ízletesebb a felszeletelt acélrúd, vagy a csiszolt, lukakkal telefúrt acéllemez az előbb említett ínyencségeknél? Még az újonnan lefestett fal sem jobb a lágy tojásnál még akkor sem, ha netalán sárgára festett lenne. Ha meg nem jobb, akkor minek az a mondat, hogy kezdjük Apák Napját "helyesen, ezekkel a jó szerszámokkal"? Megáll az ész! Hát ma már ennyire előrehaladottak vagyunk, hogy ennünk sem kell, csak dolgoznunk?

Na és itt a többi csemege is. Temérdek, különböző mennyiségű festék, meg ecset a ház kívül-belül való festésére. Így a létra sem maradhat el. Legalább azt a könnyítést megkaptuk, hogy Apák Napján nem kell a falakon létra nélkül mászkálnunk. És mindez apák napi jutányos áron!

Mindezek új gondolatokat, érzéseket, de leginkább kérdéseket ébresztettek agyamban. Ha már egész évben vagyunk olyan szerencsések, hogy van hol dolgoznunk, méghozzá fizetés fejében, akkor miért kellene ezen a bizonyos napon is, mégpedig, ahogy a hirdetés mondja "megújult erővel", pihenés helyett még otthon is dolgoznunk? Ja, persze. A hirdetők bankszámlájáról már majdnem teljesen megfeledkeztem.

És most jön a csattanó! Hasonlítsuk csak össze ezeket, a szerszámokra és egyéb, munkára serkentő ínyencségekre csábító hirdetéseket azokkal, amelyeket a mamák napja előtt hoz felénk a balsors. Mi is van akkor? Meleg, bélelt papucsok; puha pulóver; parfümök, arckrémek rengetege; csodálatos pongyolák és ékszerek; Belgiumból és Svájcból behozott csokoládék tömkelege; stb. stb. Hogy csak egynéhányat említsek. Arról nem is beszélek, hogy az idén meg olyan fehémeműt is említettek a hirdetők a mama számára (mondván, hogy azt még a legkisebb csemete is megvásárolhatja a mamának), amit lehet, hogy egyébként csak a "szekszipar dolgozói" viselnének nemcsak Sydneyben, de egész Ausztráliában a kuncsaftok nagy örömére. Mindez a TV-n, teljes illusztrációval!

Hol maradt azonban az apák napi hirdetésekhez való hasonulás? Sehol nem láthattunk új porrongy, vagy mosogatószer-hirdetést, de még bútorfényesítő pasztáét sem. Csak mindenütt azokat, amelyeket már fentebb megemlítettem.

Azt talán felesleges is említenem, hogy már évekkel előbb felhívták figyelmemet ilyen és ehhez hasonló hirdetések:
"Szeretettel küldöm Anyucinak, az Ő napján. Sok csókkal, Marika." Nem, nem! Ne értsenek félre! A hirdetés is jó, meg a szöveg is jó. Az azonban már csodával határos, legalább is szerintem, amikor az derül ki a bizonyos Marikáról, Pityukáról, Mary-Anneről, hogy már elérték életük harmadik, vagy netalán negyedik hónapját is. Ennyi időt életükből letaposva, vagy talán ilyen esetekben talán inkább mondhatnánk azt, hogy kúszva és máris hirdetnek! Megáll az ész! Már annak is csodaszámba kellene mennie, hogy az újság elfogadta a hirdetést a három-négyhónapostól. Azt aztán ne is feszegessük, hogy szóban adta fel e csecsemő a hirdetést, vagy esetleg le is írta és úgy küldte be. És ha személyesen adta be, akkor belépett vagy bekúszott az irodába? Ilyen és ehhez hasonló elmefuttatásokkal azonban már el is árultam magam, hogy ajaj, milyen régimódi vagyok! Másrészt meg nagyon is elkalandoztam az eredeti tárgytól. Tehát biztonságosabb, ha minél gyorsabban visszatérek oda, ahonnan kiindultam: Apák Napjához.

A tárgyból már nem sok megvitatni való maradt. Talán még az is érdekes lenne, ha szorgalmas kutatással megvizsgálnánk azt, hogy ugyan ki fizeti a jobbnál jobb és drágábbnál drágább elektromos szerszámok számláját. Ugyanis gyerek zsebhez mérten azok... Hát hogyan is mondjam csak?...Egy kicsit borsosak. Talán lehetséges lenne az, hogy az ilyen és ezekhez hasonló drága apák napi ajándékok mögött nyitott tárcával, csekk-könyvvel vagy kreditkártyával maguk a tisztelt papák állnak? Hát ilyen ravaszok és agyafúrtak lennének (még a drága villanyfúró nélkül is)?! Akarják a drága ajándékot, de nem merik ők, saját maguk azokat megvenni? Hát bizony, a mai világban az ember soha nem tudhatja.

Az azonban sokkal egészségesebb lenne, mármint a sokat emlegetett megkülönböztetés elkerülése miatt ha nekünk is papucsot, pongyolát, meg borotválkozás utáni kölnit és ezekhez hasonló olcsóbbságokat hirdetgetnének a fent említett szerszámok, mégpedig drága szerszámok helyett. Azokat talán még a valódi gyerekek is meg tudnák vásárolni. Persze az is igaz, hogyha Apák Napjára nem tudják eladni az egy, két, meg esetleg háromszáz dolláros szerszámot akkor mikor tudják? És akkor hogyan jutunk ki a csődből? Ez most a 64 ezer dolláros kérdés.


Az Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány megbízásából az oldalt Windisch József készítette.
(C) 2001. - Minden jog fenntartva