Várhegyi Tivadar (1995)
PSZT! ALSZOL MÁR?
(Gondolatok az alvásról)

A halálon kívül még egy másik tettünk is van, amely az embereket egyenrangúvá teszi. Ez pedig nem más, mint az alvás. Ugyanis, mint tudjuk, a gazdag is meghal, meg a szegény is meghal. Mindkettő alszik is, ahogy az szokás. A nép száján a két tett közti különbség annyira elmosódott, hogy a halált így fejezi ki: "Örök álomba szenderült", vagy valaki "Örök álmát alussza."

Mi most azzal az alvással akarunk foglalkozni, amelyből még van visszatérés. Igencsak furcsa lenne az, ha humoros írás lévén arról a bizonyos másik alvásról próbálnék fecsegni.

Alvásra mindenkinek szüksége van. Az is igaz azonban, hogy vannak nagy tudású szakértők, akik különböző kiadványokban szellőztetik ellenkező véleményüket. A szakértőkkel azonban majd egy másik alkalommal foglalkozunk.

Szerintük az alvás szükségességét hirdetők csak a lustaságot támogatják. Még azt is hangoztatják, hogy az alvás nem más, mint idővesztegetés. A tény azonban megmarad, hogy bármennyire okosak és tanultak is ezek a szakértők, ők maguk is alszanak. Volna azonban egy szerényke kis tanácsom számukra. Próbálják ki a gyakorlatban azt, amit oly lelkesen hirdetnek, és ne aludjanak. Aztán írjanak cikket arról is, hogy meddig bírták ki alvás nélkül, meg arról is, hogy mikor, melyik stádiumban őrültek meg.

Mi, akik nem vagyunk szakértők, nyíltan elismerjük, hogy mi igenis alszunk. Ki többet, ki kevesebbet, de alszunk. Ezt a műveletet legtöbbünk ágyban végzi, legyen annak elnevezése tábori ágy, pamlag, rekamié, söber vagy akár futon is. Az ágyon kívül akármilyen más hely is elfogadható alvás céljára. Íme egy példa.

Amikor még a környezetemben található személyek többsége fiatalnak nevezett, ismertem egy pasast, aki szekrényben aludt. Ágya nem volt, szekrénye pedig üres, ezért minden, alvásra szánt idejét a szekrényben töltötte. A kemény, pesti teleket úgy egyetlen pokróccal vészelte át. Amikor reggelenként frissen gyűrődve kilépett a szekrényajtón, mindenki azon ámuldozott, hogy embertársaihoz milyen kedves és barátságos volt, meg hogy a szekrény egyáltalán nem hagyott rajta tartós nyomokat. Szinte úgy viselkedett, mintha minden reggel újonnan szabadult volna a börtönből. Na de hagyjuk csak a szekrényben alvót békésen nyugodni kétajtós szekrényében.

Azt is hallottam, hogy az alváshoz még horizontális testhelyzetre sincs szükség. Erre megint csak a fenti szekrényes példája a legjobb, aki szinte minden éjszakát álló helyzetben aludta át. Az csak természetes és magától érthető, hogy a horizontális alvási helyzetet az ágyak és más fekvőhelyek gyártói támogatják a leglelkesebben, mivel nekik az a legkifizetődőbb.

Kézdörzsölgetve emlegetik, hogy életünk jó részét ágyban, főként alvással töltjük. Ha jól emlékszem, egy harmadot emlegetnek. Ez az átlag. Ki többet, ki kevesebbet, de ennek fejtegetése megint csak nem tartozik e cikk tárgykörébe.

Sajnálatra méltó azonban az a tény, hogy még a közfelfogás is a fekvőhely-gyártok szekerét tolja. Ingyen hirdetés számukra az, amikor emígyen nyilatkozunk: "Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát." Megfigyelték? Ebben a mondatban a hangsúly az ágyon, illetve az ágyban van. És nem is akármilyen ágyról van szó. A fenét! Csakis új, vagy majdnem új ágyról, amit jó pénzért a gyáros szolgáltat. Hogyan is lehetne jól megvetni egy roskadozó, öreg vackot? Lehetetlen. Azzal már automatikusan együtt jár a rossz, keserű álom. Arra meg kinek van szüksége?

Az alvás támogatása mellett szól az a nóta is, mely szerint "...Leszállt a csendes éj, ALSZIK a város..." A falut, tanyát, farmot, stb. nem is említik, hiszen mindenki tudja, hogy amit lehet a városban, azt lehet a falun, tanyán, stb. is.

Az alvók között van egy nem is olyan kicsi, itt mindenképpen említésre méltó csoport. E csoport tagjait maga az alvás nem elégíti ki. Ők annyira aktívak, hogy az alvás mellett még a sétát is szükségesnek tartják. E tevékenységük miatt a mindennapi nyelvben alvajárókként emlegetjük őket. Alszanak és közben járkálnak, meg különböző dolgokat csinálnak. Nem egyszerű? Szinte azt is mondhatnánk, hogy egy csapással két legyet ütnek, vagy ahogy azt az angol nyelv oly szépen kifejezi: "Egy kővel két madarat is megölnek." Az e csoporthoz tartozók ugyanis alvás közben fogynak is. Vagy nem azt halljuk szinte naponta, hogy a legegészségesebb művelet fogyás céljára a napi séta? Mivel azt nem határozzák meg, hogy mikor sétáljunk, ezért az nem kétséges, hogy az éjszakai séta éppen olyan jó, mint a napközben végzett. A sétával együtt végzett alvás így mindenképpen extrát, mondhatnánk azt is, hogy bónuszt jelent.

Viszont itt felmerül egy égető kérdés. Miért kell ezeknek előbb elaludniuk ahhoz, hogy sétálni tudjanak? Valami baj van velük? Csak egyetlen válasz tűnik elfogadhatónak. A csoport tagjai így akarják a fogyást hamarabb sikeresen elérni. Mindig tudtuk, hogy vannak törekvő emberek, de még az alvás idején is törekedni!?

Az alvással általában együtt jár az álom. Mindig szántam azokat, akik felébredésük után kijelentik, hogy jaj de jót aludtak, de arra a kérdésre, hogy mit álmodtak, csalódottan csak azt tudják válaszolni, hogy semmit. Álom nélkül ugyanis elvesztik az alvás talán legkellemesebb melléktermekét.

Természetesen mindig találunk olyanokat is, akiknek az álomhoz nem feltétlenül szükséges az alvás. Ezek azok, akik nyitott szemmel napközben is álmodnak, illetve álmodoznak. Nekik e napi álmodozás a jövővel való foglalkozást, tervezgetést jelenti. Ilyenkor születnek meg a "Mi lenne, ha...", "De jó lenne, ha..." és ezekhez hasonló kezdetű tárgykörök. Ez az, amit régi magyarok azzal a mondással fejeztek ki, mely szerint "Éhes disznó makkal álmodik." Mi azonban itteni megbeszéléseink során nem megyünk el annyira, hogy a fenti csoport tagjait disznóknak nevezzük.

Talán illenék megemlítenem, hogy az e csoporthoz tartozók legjellemzőbb tagjai azok, akik arról álmodoznak, hogy mi lenne, ha holnap megnyernék a lottó főnyereményét. Mondanom sem kell, hogy legtöbbjüknek ez az egyetlen, naponta visszatérő álmodozása, amely már legalább húsz-huszonöt éve velük van és legalább ugyanannyi időre velük is marad. Csak sajnálattal tudok ezekre a szerencsétlenekre gondolni. Talán számukra született meg az "Álom, álom, édes álom ..." kezdetű dal is.

Mostanában egyre többen vannak olyanok is, akiknek a régi, fekete-fehér, vagy modern nyelvvel élve monokron álom már nem felel meg. Nekik színes álom kell. Azt hiszik, hogy az csak úgy jön az üzletből, mint a színes tévé. Ezek a személyek az álmodók világában a felső, arisztokrata réteghez tartoznak. Egyelőre azonban még ott tartunk, hogy álmaink tárgyát nem tudjuk meghatározni, hacsak nem a fényes nappali változatról van szó. Azt mi nem tudjuk eldönteni magunknak, hogy mikor legyen az alvás alatti álmunk színes, vagy csak régimódi, fehér-fekete. Nem kétséges azonban előttem az sem, hogy egy szép napon a tudomány emberei ezt is orvosolni fogják. Hadd legyenek kellemes és méghozzá színes álmaink, természetesen a megfelelő díj ellenében. Ha már másban megjátsszuk a Teremtő szerepét, akkor miért hagynánk ki ezt a területet minden változtatás nélkül? Egyébként egyes hirdetések szerint már ezen a téren is van haladás, de ennek megtárgyalását megint csak jövőbeli feladataim közé sorolom.

Képzeljük csak el azt a szép időt, amikor nemcsak magunk választjuk ki magunknak éjjeli álmaink tárgykörét, hanem ráadásul színesben! Azok lesznek csak a szép idők! Na de ne beszéljünk tovább erről, mert még valamilyen kormányügynökség felfigyel rá, és kidolgozza a színes álmokra majd annak idején kivetendő adó alapjait és annak részleteit. Addig tehát, míg ez meg nem oldódik, álmaink tárgyát szigorúan csakis a mozivászon és tévé képernyő segítségével tudjuk megoldani.

Az előbb említettem, hogy van néhány hirdetés, amely a fentiek orvoslását ígéri. Erről röviden most csak annyit, hogy máris vannak olyan álmodozótársak, akik még a jelenlegi, szűk lehetőségek mellett is találtak módot arra, hogy jó üzleti érzékkel embertársaikat kizsebeljék, vagyis a mi zsebünkből élnek. Ezek azok, akik mások álmainak magyarázatával tengetik életüket. Ki ne ismerné az "Álmaink magyarázata", "Álmaink titka", vagy "Az álmok ABC-je" című könyvet, hogy csak egy néhányat említsek a sok közül. Hogy a megnevezetlen álomszakértők pontosan mennyit húznak ki zsebünkből nem tudni, de az biztos, hogy évi szabadságukat nem a helyi strandon, hanem távolabbi vidékeken töltik, amit természetesen mi fizettünk meg nekik.

A továbbiakban említést illenék tennünk az alvás módjáról is. Ugyanis többféle módon is lehet aludni. A magyar nyelvben sok, élesen megkülönböztető kifejezés van erre a cselekedetünkre. Van olyan, aki "elszenderedik." Csendesen. Édesen. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a csendes, nyugodt személyek kedvence. Na és a kisgyerekeké, meg a nagymamáké. Nem valószínű, hogy egy húszas éveit taposó, csendesnek és békésnek nem egykönnyen nevezhető személy „elszenderedik”. Ők esetleg álomba „zuhannak”. Hogy hova, meddig és főként miért zuhannak, azt eddig senki, sehol nem magyarázta meg. Itt én még csak meg sem kísérlem a magyarázatot. Annak feladata másra vár. Megadom a vezérfonalat is az élesebb felfogásúak számára: Arra vagyunk kíváncsiak, hogy meddig zuhan az illető és mennyire töri össze magát a zuhanás eredményeként.

Egy másik szó az alvási állapot kifejezésére az álomba „merülés”. Nem tudom, hogy tengerészektől vagy más, hajós néptől származik-e ez, de az értelem azt mutatja, hogy minden bizonnyal igen. Különösen világos lesz ez akkor, ha a "mély" jelzőt is hozzátesszük. Ugyanis aki ilyesmire hajlamos, az rendszerint "mély" álomba szokott "merülni" vagy „zuhanni”.

Vannak aztán más variációk is. Van "kábult" álom. Ezzel egy csoportba tartozik az "eszméletlen" álom. Miért? Talán már régen is gondoltak azokra, akik valamilyen kábítószert szednek? Vagy talán túlságos méretekben nézegetnek a pohár fenekére, méghozzá belülről? A jövőben legyen erre is a szakértőké a szó.

Hogy az álom, illetve az alvás káros is lehet, arra csak egy példám van. Ugyanis most jutott eszembe az, amit drága, jó anyám szokott annak idején nekem mondogatni. Akkor nem nagyon gondolkodtam a dolgon, de most elkezdett piszkálgatni mondása: "Ébredj már fel, fiam, mert elalszod az eszed!" Lehet, hogy mint minden másban, ebben is igaza volt.

Az alvás további, káros hatására csak akkor döbbentem rá, amikor angol nyelvterületi országokban ütöttem fel lakóhelyemet. Riadalmat keltett bennem ugyanis az a kifejezés, amelyet ma is olyan sokszor hallani férfiak és nők egymáshoz való kapcsolatának kifejezésére. Ezt az angol nyelv emígyen fejezi ki és mondhatom, hogy igen eredeti és ötletes formában: "They sleep together", vagyis magyarul, hogy együtt alszanak. Az angol nyelvhez újonnan érkezettek számára ez így, magában véve nagyon ártatlanul hangzik. Legalább is annyira ártatlanul, mintha azt mondanánk, hogy a róka bement a tyúkketrecbe pihenni, vagy hogy a macska örök barátságot kötött a galambokkal. Mert hát, ugyebár egy férfi és egy nő csak kivételes esetekben megy az ágyba azért, hogy esetleg megosszanak egy szép, színes álmot egymással.

Még e kis írás elején megegyeztünk abban, hogy mindenkinek szüksége van alvásra. Vannak azonban olyanok is, méghozzá elég szép számban, akik az alvás idején végzett séta helyett mást csinálnak. Ezt a mást a magyar értelmező szótár így határozza meg: "Álmában nyitott szájjal lélegezve ismétlődő, hörgésszerű hangot ad", vagyis rövidebben kifejezve, horkol. Nem hiszem, hogy megbocsátanák, ha ezt a népes csoportot hiányos emlékező tehetségemre hivatkozva kihagynám. Nejem lenne az első, aki ezirányú feledékenységem miatt megróna, vagyis magyarul: a sárga földig letolna.

Őszintén mondhatom, hogy a horkolás egy nagyon, de nagyon rossz szokás. Még az is rosszabbítja a dolgot, hogy a horkolók többsége tagadja csúnya szokását. Ezt azért állítom ilyen határozottan, mert többször is előfordul, hogy horkoláson kapom magam rajta. Azon a tetten, hogy mint horkolót felfedeztem magam, nagyon sok hálával és köszönettel tartozom hű feleségem közreműködésének. Az Ő önzetlen segítsége nélkül nem sokra haladtam volna. Segítségével viszont már többször is sikerült a "mély" és "kábult" alvásból oly gyorsan felébrednem, vagy "felocsúdnom", hogy még el tudtam kapni horkolásom utolsó, malac röfögésére emlékeztető utolsó szólamait. Sajnos, ez egyszer éppen egyetlen európai utunk alkalmával történt Szingapur és London között. A BA nulla tizenkettes járat körülöttünk ülő utasai mind engem néztek és nem a sydney-i idő szerint hajnali háromkor vetített izgalmas bűnügyi filmet. Ja, hogy mi ébresztett fel oly gyorsan és sikeresen? Ez egyszerű, mint a pofon. Feleségem mutató- és hüvelykujja közé csípte az orromat. Ezzel az olcsó, de eredményes tettével sikeresen "kiverte" az álmot szememből, ami aztán az út hátralevő óráira sem tért vissza.

Utoljára hagytam azokat, akik alvás közben nem is annyira beszélnek, hanem csevegnek. Ehhez valódi mersz kell, mert veszéllyel jár. Nem kell nagy képzelő tehetséggel rendelkeznünk ahhoz, hogy elképzeljük annak a szerencsétlen férjnek sorsát, aki a még nem alvó élettársa előtt, vagy mellett álmában elrebegi szerettei nevét és felesége helyett valaki másnak a neve szerepel az ajkán! Ezeknek tényleg az a legjobb megoldás, ha elfogadják cikkem elején említett szakértők tanácsát és felhagynak az alvással. De vajon ez egyúttal azt is jelenti, hogy ezzel automatikusan az Ördög csoportjába kerülnek besorolásra, aki tudvalevően “soha nem alszik”? Ha erről megkérdezzük élettársukat, akkor az e téren támadt kétségünk minden bizonnyal eloszlik. Így tehát menekülésüknek csak egy módja marad hátra. "Mély", "kábult" álomba kell "zuhanniuk", amelyből senki sem "verheti ki" őket!


Az Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány megbízásából az oldalt Windisch József készítette.
(C) 2001. - Minden jog fenntartva