Várhegyi Tivadar (1995)
"A SZÉPSÉGÉRT SZENVEDNI KELL"

A fenti mondatot anyám mondása alapján idézem, aki ezt szokta hangoztatni, amikor nagynénéimmel leültek a konyhában forró vassal hajat göndöríteni. Néha a kéz megcsúszott és a forró vas a fület vagy a nyakat érintette. Ezt aztán óriási sivalkodás, enyhébb esetben pedig csak sziszegés festett alá az illető, szenvedő hölgy részéről. Még mindig emlékszem ezekre a régi, szép, főként szombat estékre. Ilyenkor az egész lakást égő haj kellemetlen szaga és sikoltozás töltötte be. Ha a középkorban lettünk volna, akkor mindenki meg lett volna győződve arról, hogy valakit kínzásnak vetettek alá. Igen, e szép jelenet még mindig előttem van az azt aláfestő szaggal és sikolyokkal együtt.

A szépséggel kapcsolatos kényes kérdéssel azóta nem nagyon foglalkoztam, mivel azt elsősorban a hölgyek dolgának tekintem. Mostanáig még elég szépen boldogultam az évi, talán hatszori hajvágással. Így tehát a borbély engem csak évente hatszor, de soha nem többször, mint hét alkalommal lát. Pedig mennyi mindent megtettek annak érdekében, hogy többi férfi társammal együtt engem is rábírjanak a többszöri látogatásra!

Elsőként jöttek a csinos, fiatal, főként szőke fodrászlánykák. Ezt követte aztán az úgynevezett "unisex" borbély, ahol nem tettek különbséget a női vagy férfi kliensek között. Gondolták, hogy bizonyára majd többször is ellátogatunk abba a szalonba, ahol kellemesen, hölgyek társaságában tölthetjük időnket és költhetjük dollárainkat. Végül pedig elérkezett az az idő is, amikor a fodrász lánykák csupasz felsőtesttel végezték munkájukat. Ebben az arányban nőtt viszont a hajvágás díja is. Az egyszerű, nyolc vagy tízdolláros árból hatvan-hetven dollár lett azokban a szalonokban, ahol a fent említett leányokat alkalmazták. No, de ne beszéljünk a tárgy mellé, hanem térjünk csak vissza a szépséghez.

A technika ezen a területen is óriási léptekkel halad előre. Ma már nincs haj égetés, legalább is forró vassal nincs. A hölgyeknek már nem feltétlenü  szükséges sündisznóra emlékeztető fejdísszel ágyba menniük.

A női szépséget ugyan legalább úgy értékelem, mint minden más férfi. Ez azt jelenti, hogy elfogadom a tényeket, de érdeklődésem már annyira nem terjed ki, hogy megkérdezném: mi teszi ezt vagy azt a hölgyet természetadta hiányosságai ellenére mégis csinossá? Elvégre nem vagyok gyáros, aki szépségápoló szereket gyárt. (És milyen kár! Már régen milliomos lehetnék!)

Néha azonban mégis összeütközésbe kerültem ezzel a tárggyal. Soha nem tudtam megszokni például azt, hogy a szombat reggeli rohanásban be akartam menni a fürdőszobába borotválkozni és az orromat belevertem az ajtóba. Ugyanis nem tudtam kinyitni, mivel feleségem azt belülről bezárta. Amikor meghallotta az orrom okozta koppanás, kiszólt:   "Paul, menj el!" (Ugyanis azt hitte, hogy fiúnk rakoncátlankodott az ajtó előtt.)

Amikor óvatosan közöltem vele, hogy nem Paul, hanem én voltam a rakoncátlankodó és be akartam menni, akkor mérgesen rámförmedt: "Nem tudsz öt percig várni?" Hát bizony, öt percig még csak tudok, de legalább fél óráig?! Itt meg kell jegyeznem azt, hogy vécénk nem a fürdőszobában van. Tehát amikor azt mondom, hogy nem tudok várni, akkor ne tessenek valami rosszra gondolni.

Na, de folytatva az előbbieket, néhány éve egy este Pault orvoshoz kellett vinnem. Az orvos várószobája a szokásosnál is zsúfoltabb volt. Mivel nem volt más tennivaló, kezembe vettem az egyik, kis asztalkán heverő folyóiratot. (Hogy ezek mi mindenre fel nem készülnek! Már előre tudják azt is, hogy nekünk majd várnunk kell!) Az egyik jólismert, hetenként megjelenő női lap volt.

Előbb csak unottan lapozgatva a képeket néztem. Nem akartam, hogy Paul, aki velem együtt nézegette a magazint, túlságos figyelmet szenteljen a női fehérnemű-hirdetéseknek. Már anélkül is feltesz elég sok kényes kérdést. Így telt el egy másik öt perc.

Az egyik lapon hirtelen egy nagybetűs címre esett tekintetem: "Szépség Klinika Tetőtől Talpig." Ekkor villant fel hirtelen agyamban azoknak a régi, szép időknek képe az égett haj szagával és anyám bölcs megjegyzésével. Gondoltam, elolvasom a cikket, mivel legalább még hárman voltak előttünk és megtudom, hogyan szenvednek a szépségért manapság társadalmunk nőnemű tagjai. Mármint azok, akik még ősi szokás szerint hajlandók beismerni, hogy a női nemhez tartoznak.

Bizony, a cikk mindenre, amire kíváncsi voltam, választ adott. A cím sem hazudott, mert minden ott volt, tetőtől-talpig. Egy-két pontját még én is tudnám alkalmazni, mert olyan egyszerűnek tűntek, mint az a sokat emlegetett pofon. Még csak drága felszerelés sem kell hozzá. Gyorsan megváltozott azonban a véleményem az egész ügyről, amikor a "Hátsórész, kövér" alcím alatt ezt a javaslatot olvastam:

"...Verje hátulját egy kemény falhoz ötvenszer, mindkét oldalon, minden este. Úgyszintén ülés közben rángatózzék..." Nincs  ebben valami tévedés? Ez nem lehet! Mégegyszer megnéztem. Nem, semmiben nem tévedtem. Minden angol szó a helyén van a mondatban, ahogy azt az iskolában tanultuk. Knock your bottom, meg hogy twitch. Tehát még csak nyomtatási hibáról sem lehet szó. Itt igazolom, hogy ez a hű, valódi fordítás.

Normális körülmények között nem szeretek túlságosan sokat olvasóim képzeletére bízni. Hátha félreértenek. Ebben az esetben azonban eltérek ettől a szabálytól és kérem, főként férfi olvasóimat, hogy képzeljék el, mi lenne a helyzet, ha miután elolvasták írásomat, szükség esetén a fenti eljárást feleségük, barátnőjük és egyéb nőnemű szeretteik számára javasolnák?! Talán az ég is a fejükre szakadna! Szinte hallom a felháborodott hangokat:  "Mi? Te megbolondultál?! Hogy én a hátsó részemet verjem a falba?! Inkább verd Te azt a hülye fejedet a falba! Egyébként is, ki meri azt állítani, hogy nekem nagy és kövér hátuljam van?!"

Bizony ebben van is valami. Ki, hogyan és mikor bírálja az előbb említett női testrész méreteit? Elvégre itt még csak nem is a Miss Világról beszélünk.

Képzeljék el aztán azt is, hogy egy szép napon (Már megint az a "szép nap!") döngést hallanak a házban. Lakásban ez ugyanis egy kicsit nehezebb, különösen az új csendrendelet óta. Feltehetjük, hogy minden jólnevelt hölgy ezt a gyakorlatot privát magányában akarja végezni. Így tehát az egyetlen megfelelő hely a fürdőszoba.

Tehát a férj/barát/vőlegény döngést hall a fürdőből. Odasiet megtudni, hogy minden rendben van-e. Ha udvarias kérdésére ("Jól vagy, drágám?") goromba ("Törődj a magad dolgával!") választ kap, akkor teljesen biztos lehet abban, hogy felesége/barátnője/menyasszonya a tanácsolt gyakorlatot végzi. Ne nevessenek szegényeken, elvégre nem örömükben verik feneküket a falba. Csak valakinek tetszeni akarnak.

Ha már idáig jutottunk, meg kell kérnem aggódó férfi olvasóimat, hogy ne írjanak nekem problémáikról és aggodalmaikról e tárggyal kapcsolatban. Azt csak egy teljes, hivatalos képesítéssel rendelkező építészmester tudja megmondani, hogy a belső, gipszlapokból álló fal (csakis Ausztráliában) mennyit bír ki. Azt sem tudom, hogy a fibro ház (szintén csak Ausztráliában) fala milyen erős, hogy megfelel-e a fent leírt gyakorlat elvégzésének céljaira. Ha esetleg kételyük lenne, akkor előbb győződjenek meg arról, hogy szeretteik olvasták-e a fent említett cikket, és tényleg akarják-e azt a bizonyos gyakorlatot végezni. Ha a válasz mindkét kérdésre igen, akkor előbb igyekezzenek őket eképpen megnyugtatni és lebeszélni a dologról: "De mókuskám! Neked nincs az ilyesmire szükséged."

Ha mindez nem használ és az illető hölgyet semmiféle csalafintasággal nem tudják elhatározásáról lebeszélni, akkor szelíd megértéssel csak arra kérjék meg, hogy addig várjon a gyakorlat elkezdésével, míg a falakat megerősítik. Vagy ha nem akarnak várni, akkor csinálják azt az a]tónál. Ezesetben ne feledjék el előbb megerősíteni az ajtók sarkait és a zárakat. A keret megerősítéséhez megint csak építész vagy asztalos alkalmazása szükséges.

Ha azonban férfi olvasóim a fenti óvintézkedések ellenére sem tudnának nyugodtan aludni, akkor a legjobb az, ha a hölgyek a fal vagy az ajtó helyett a padlót használják a gyakorlat végzésére. Erre a legjobb a cement padló, de ha deszka, az sem baj. A padlózásra használt faanyag ugyanis általában erős és kemény, vagyis röviden: sokat kibír. Ha talán a gyakorlat végzése alatt megrepedne vagy netalán el is törne, akkor feltétlenül vigyék az építészt bíróság elé. Ne kísérletezzenek! Általános szabályként vehetik még azt is, hogy nagyon sok függ a szóban levő anatómiai rész nagyságától és az illető hölgy korától is. Ez szinte magától érthető.

Az ülés közbeni rángatódzás sem rossz ötlet, főként titkárnők vagy gépírónők esetében. Ezzel azonban nincs több időm most részletesen foglalkozni. Szaladnom kell haza, mert lehet, hogy feleségem is olvasta már a "Tetőtől-Talpig" című cikket és ki akarja azt a bizonyos gyakorlatot próbálni. Az igaz, hogy olcsó, és amint a cikk tudatja "...Mindenki akárhol kipróbálhatja..." Azt azonban mégsem engedhetjük meg magunknak, hogy a házat esetleg összetörje.

Cikkem után, Önök elé tárva a tényeket, senkinek sem lehet kételye arról, hogy a hölgyek a szépségért mindenre (és még egyszer hangsúlyozom MINDENRE) képesek! Még faltörésre is. Azt hiszem, hogy cikkemmel sikeresen bebizonyítottam azt is, hogy az évek folyamán a módszerek változtak, de a cél ugyanaz maradt: minél szebbé válni és szépnek maradni annak a bizonyos Valakinek a számára. Lehet, hogy az elért eredmény nem mindig teljesen kielégítő, de nem lenne helyes, ha mi, férfiak, ezért kevésbé becsülnénk a "szép" nemet.

Versenyt ugyan e cikk folyamán sehol nem említettem, de ha valaki a fenti gyakorlat eredeteként az USA-t említené, akkor megnyerné a főnyereményt.


Az Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány megbízásából az oldalt Windisch József készítette.
(C) 2001. - Minden jog fenntartva