| Horváth Magdi KERTÉSZEK - GYÖKEREK (férjemnek Karcsinak) Tőled indulok s hozzád térek vissza, belőled szívom az erőmet, te vagy a bázis, a biztonság, te vagy az élet. Te vagy a háló: terád zuhanva nem ütöm meg magam, ha galambröptömben a szárnyam meglövik. Én csak írok, írok, s te a nagy művész vagy: te vagy csak képes varázslatokra; te mázolod felettem az eget kékre, s a Napot pirosra, hogy arcom beragyogja; te mutatsz nekem utat a sötétben, s védelmezel, ha még így is félek Nélküled lelkem tüze csak kormozna, te vagy az oxigén, te a tápegység vagy. Nélküled ugyan mit érek én: szomorú vadvirág gőgös dáliák között; bár néha szeretnék ennél is senkibb lenni, ha költészetemet szerelmedre tudnám így cserélni! Pedig önző, rossz e kívánságom: hiszen a szerelem lila átok, szivárvány-gyötrelem, - ezt kell kiállnom, hogy nem tudok nélküled vécézni se már, annyira várom a telefonhívásod, még akkor is, ha nem mindig van mondandónk egymásnak. A mi házasságunk már csak ilyen: nem kalitka, nem verem és nem is "ezeregyéj", csupán értékes gyökér a kertben, s mi a gyomláló kertészek. |